I really think you should just get over it, that you should just leave that room forever and open the door that leads to darkness. But in the darkness you'll find me, I've been hiding here for too long.
find me.
save me.
2008. december 31., szerda
2008. december 28., vasárnap
bell
You ringed the bell again. The bell that hasn't been rang in such a long time. The bell which had that amazing tinkling. And the tinkling that meant.. it's time.
It is time for a new advanture.
It is time for a new ride.
It is time for a new perspective.
It is time for you.
For you to love again.
I don't know what to do now that I hear the jingle. Especially, because you have no idea you made my bell jingle. You never intendted to ring it, did you?
Well, I can't fight a bell. So I take a deep breath, and I will try to enjoy the music of my heart. The music you are making, without knowing about it. But its a beautiful melody.. I wish you heard it too..
It is time for a new advanture.
It is time for a new ride.
It is time for a new perspective.
It is time for you.
For you to love again.
I don't know what to do now that I hear the jingle. Especially, because you have no idea you made my bell jingle. You never intendted to ring it, did you?
Well, I can't fight a bell. So I take a deep breath, and I will try to enjoy the music of my heart. The music you are making, without knowing about it. But its a beautiful melody.. I wish you heard it too..
kérlek
...Teljesen elvettél tőlem mindent.
Minden, ami oly könnyű volt azelőtt, mással. Minden, ami természetes volt, amin nem kellett gondolkodni, most olyan nehéz. Kész megerőltetés...
...Mert barátság és a többi között nagyon vékonka a határ, és nem akarom átlépni, de igy nem tudok se teljes barát lenni, se más. De valamelyik szeretnék lenni. De semmiképp nem akarok a kettö között logni...
...Miért kívántam én ezt? Hát teljesen bolond vagyok? Miért nem tudtam örülni a világomnak? A könnyű világomnak, ahol nem kellett küzdenem? De közben jól tudom, hogy ami könnyen jön, könnyen is megy. És az ilyesmit az ember nem is tudja megbecsülni. Míg ha megküzdesz valamiért, annak értéke lesz. Az már trófea. Arra vigyázni kell. Azt bizony meg kell becsülni...
Minden, ami oly könnyű volt azelőtt, mással. Minden, ami természetes volt, amin nem kellett gondolkodni, most olyan nehéz. Kész megerőltetés...
...Mert barátság és a többi között nagyon vékonka a határ, és nem akarom átlépni, de igy nem tudok se teljes barát lenni, se más. De valamelyik szeretnék lenni. De semmiképp nem akarok a kettö között logni...
...Miért kívántam én ezt? Hát teljesen bolond vagyok? Miért nem tudtam örülni a világomnak? A könnyű világomnak, ahol nem kellett küzdenem? De közben jól tudom, hogy ami könnyen jön, könnyen is megy. És az ilyesmit az ember nem is tudja megbecsülni. Míg ha megküzdesz valamiért, annak értéke lesz. Az már trófea. Arra vigyázni kell. Azt bizony meg kell becsülni...
2008. december 25., csütörtök
hope
Tonight don't fight.
Don't think.
Don't act.
Don't move.
Don't dream.
Don't live.
Tonight only hope.
Because hope is everything.
Don't think.
Don't act.
Don't move.
Don't dream.
Don't live.
Tonight only hope.
Because hope is everything.
2008. december 22., hétfő
fiesta
It wasn't a dream. It was reality. And still. What good did it do? I wish it was just a dream. Just a stupid dream that I can forget soon. But no. You can't forget reality.
It happened, and still it feels like it never has happened. Ever.
This sucks.
Did I say I wanted to be heartbroken?
Who was I kidding?
Why on earth would ANYONE say something like that?
I'm out of my mind.
Happy Christmas.
The feast of love.
It happened, and still it feels like it never has happened. Ever.
This sucks.
Did I say I wanted to be heartbroken?
Who was I kidding?
Why on earth would ANYONE say something like that?
I'm out of my mind.
Happy Christmas.
The feast of love.
2008. december 21., vasárnap
krach
Össze vagyok zavarodva. Nem tudom, mit akarok, és azt végképp nem, hogy a világ mit akar tőlem. Iránytűt kérek. Térképet.
Félek a holnaptól, és méginkább a holnaputántól. De mély levegő: megy ez. Nem futamodunk meg a kihívásoktól. De ilyenkor bezzeg hova mászik az önbizalmam? Miért nem hiszem el magamról, hogy meg tudom csinálni? Hogy képes vagyok rá. Hogy megvan bennem az, ami ehhez kell.
Görcs.
Félek tőle is. Mert szeretem őt, de csak megbántom folyton. Nem szándékos. Egyáltalán nem, sőt. De egyszerűen nincs időm rá, nincsen, pedig úgy szeretném, ha lenne. Mert fontos nekem, és ezt nem tudom neki bebizonyítani. Pedig szeretném. Szeretném ha elhinné. Nemcsak elhinné, tudná is. És érezné is. De ez egyelőre kivitelezhetetlen. Jaj, miééért?
Az meg. Az. Tudod. Hát az meg lebeg. Áll. Kavarog. Nem tudom, mi van. Nem tudok semmit. És ez zavar. Nagyon zavar. Nyilván megvan az oka. Nyilván tudom is, hogy mi az. Hogy ki az. De mintha egy darab kiszakadt volna az életemből. Mintha elnyelte volna a mélység, a csend. Nem tudom, nekem miért jelentett ez az egész annyit. Azt se, hogy tulajdonképpen mit is jelentett. De most, hogy nincs, a szívem helyén valami idegesen zakatol, vonyít, üvölt.. üvölti, hogy meg fog szűnni. Bejelentette a csődöt.
Félek a holnaptól, és méginkább a holnaputántól. De mély levegő: megy ez. Nem futamodunk meg a kihívásoktól. De ilyenkor bezzeg hova mászik az önbizalmam? Miért nem hiszem el magamról, hogy meg tudom csinálni? Hogy képes vagyok rá. Hogy megvan bennem az, ami ehhez kell.
Görcs.
Félek tőle is. Mert szeretem őt, de csak megbántom folyton. Nem szándékos. Egyáltalán nem, sőt. De egyszerűen nincs időm rá, nincsen, pedig úgy szeretném, ha lenne. Mert fontos nekem, és ezt nem tudom neki bebizonyítani. Pedig szeretném. Szeretném ha elhinné. Nemcsak elhinné, tudná is. És érezné is. De ez egyelőre kivitelezhetetlen. Jaj, miééért?
Az meg. Az. Tudod. Hát az meg lebeg. Áll. Kavarog. Nem tudom, mi van. Nem tudok semmit. És ez zavar. Nagyon zavar. Nyilván megvan az oka. Nyilván tudom is, hogy mi az. Hogy ki az. De mintha egy darab kiszakadt volna az életemből. Mintha elnyelte volna a mélység, a csend. Nem tudom, nekem miért jelentett ez az egész annyit. Azt se, hogy tulajdonképpen mit is jelentett. De most, hogy nincs, a szívem helyén valami idegesen zakatol, vonyít, üvölt.. üvölti, hogy meg fog szűnni. Bejelentette a csődöt.
hide
Hidden are the things you need to find.
Hidden is your soul, hidden is your mind.
Hide and seek, seek than hide.
Hide your madness, never fight.
Where are you hiding?
Hidden is your soul, hidden is your mind.
Hide and seek, seek than hide.
Hide your madness, never fight.
Where are you hiding?
2008. december 18., csütörtök
xmas
Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap az évben, mely hivatalosan is a szereteté. Háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé, és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül. Pedig hidd el, Ismeretlen Olvasó, fordítva kellene legyen. Háromszázhatvannégy nap a szereteté, s egyetlen csak a többi dolgoké, s még annak is elég az estéje.
Wass Albert
Wass Albert
2008. december 16., kedd
2008. december 15., hétfő
amikor
Amikor már csak a nullák villognak sorban, amikor már nem nézel hetekig. Amikor már ha mesélek valamit, válaszod egy saját történet, melynek köze sincs az imént hallottakhoz. Pedig nekem szükségem volna rád. Volt rád. Amikor már nekem sincs kedvem válaszolni. Mert te sem válaszolsz. Amikor már nincs kedvem segíteni. Mert te sem segítesz. Amikor már nicns kedvem hallgatni se. Mert te sem hallgatsz. Amikor már nem is érdekel. Mert téged sem érdekel. Amikor már a egész látszat fennmarad. Ugyanmár. Látszat? Az sincs. Amikor már nem vagyok része annak. És amikor ez már nem érdekel. Mert téged sem érdekel. Ide jutottunk. És amikor én még így is boldog vagyok. Mert te is boldog vagy.
Na akkor már sok minden változott.
Na akkor már sok minden változott.
gyere
Kis apróságok mutatják csak meg igazán, hányadán is állunk. Hogy valami elmúlt, és valami új került a helyébe. Hogy ami olyan tökéletesnek indult, az néhány hónap alatt kifújt, nem volt benne több. Nem gondolom, hogy miattam van. Bár tény: harcolhatnék érte. Mondhatnám, hogy más vagy, hogy szó szerint elment az eszed. Hogy megbolondultál, megbolondítottak. Hogy nem az vagy, akit megismertem, nem képviseled azt, amit valaha képviseltél. Nem harcolok, mert ez nem az én háborúm, hanem a tied. A te legbelső küzdelmed. És tudom, hogy nyerni fogsz, mert ismertelek, nem sokat, de eleget. Láttam, amit kellett, éreztem, amit lehetett. Tudom, ki vagy, és azt is tudom, hogy ez a valaki most nagyon messziről nézi az idegent, aki a testedben él, és nyugodtan várja, hogy visszatérhessen közénk, majd ha ez a kis közjáték végetér. És én is várom már. Addig nem bántalak. Nem tudnál velem úgyse mit kezdeni. Egyszerűen köd van, őrület, amikor nem érted az igazat, mert nem akarod látni a valóst. De várok. Türelmesen. Mert megéri Rád várni, az igazi Rád!! Lassan gyere vissza, hiányzol.
Addig viszont sajnálom, hogy hideg vagyok. Nem érted. Mert te most bennem látod a másságot. A hibát. Szerinted én változtam meg. De ez így helyénvaló. Nem haragszom ezért.
Csak úgy:
"Egyszer egy hatalmas varázsló el akart pusztítani egy hatalmas királyságot,ezért megmérgezte a kutat, ahová inni jártak az emberek.
Aki ivott a vízből, az megőrült.
Másnap reggelre az egész lakosság ivott a kútból és megőrült, a királyi család kivételével, mert nekik saját kútjuk volt, amelyhez nem fért hozzá a varázsló.
A király aggódott a népéért, és próbálta kormányozni őket: egy sor biztonsági és egészségügyi rendeletet hozott. De a rendőrök és a felügyelők szintén ittak a mérgezett vízből, így hát értelmetlennek tartották a király rendeleteit, és nem voltak hajlandóak betartani őket.
Amikor a lakosság értesült a király rendeleteiről, mindannyian egyetértettek, hogy a király megőrült, és ezért ír ilyen sületlenségeket.
Sőt összegyűltek a palota előtt, és teli torokból kiabálva követelték, hogy mondjon le. A király elkeseredett, és kész volt elhagyni a trönt, de a királynő megállította, és azt mondta:
"Most pedi odamegyünk a kúthoz, és mi is iszunk belőle.Akkor olyanok leszünk, mint ők."
És így is lett: a király és a királynő ittak az őrület vízéből, és nyomban zagyvaságokat kezdtek ebszélni.Az alattvalóik pedig meggondolták magukat: olyan bölcs királyuk van- miért ne kormányozhatná továbbra is az országot?
Az országba visszaköltözött a nyugalom, bár lakói egész másként videlkedtek, mint a szomszédaik.a király pedig békében uralkodott élete végéig."
(Paolo Coelho: Veronika meg akar halni)
Addig viszont sajnálom, hogy hideg vagyok. Nem érted. Mert te most bennem látod a másságot. A hibát. Szerinted én változtam meg. De ez így helyénvaló. Nem haragszom ezért.
Csak úgy:
"Egyszer egy hatalmas varázsló el akart pusztítani egy hatalmas királyságot,ezért megmérgezte a kutat, ahová inni jártak az emberek.
Aki ivott a vízből, az megőrült.
Másnap reggelre az egész lakosság ivott a kútból és megőrült, a királyi család kivételével, mert nekik saját kútjuk volt, amelyhez nem fért hozzá a varázsló.
A király aggódott a népéért, és próbálta kormányozni őket: egy sor biztonsági és egészségügyi rendeletet hozott. De a rendőrök és a felügyelők szintén ittak a mérgezett vízből, így hát értelmetlennek tartották a király rendeleteit, és nem voltak hajlandóak betartani őket.
Amikor a lakosság értesült a király rendeleteiről, mindannyian egyetértettek, hogy a király megőrült, és ezért ír ilyen sületlenségeket.
Sőt összegyűltek a palota előtt, és teli torokból kiabálva követelték, hogy mondjon le. A király elkeseredett, és kész volt elhagyni a trönt, de a királynő megállította, és azt mondta:
"Most pedi odamegyünk a kúthoz, és mi is iszunk belőle.Akkor olyanok leszünk, mint ők."
És így is lett: a király és a királynő ittak az őrület vízéből, és nyomban zagyvaságokat kezdtek ebszélni.Az alattvalóik pedig meggondolták magukat: olyan bölcs királyuk van- miért ne kormányozhatná továbbra is az országot?
Az országba visszaköltözött a nyugalom, bár lakói egész másként videlkedtek, mint a szomszédaik.a király pedig békében uralkodott élete végéig."
(Paolo Coelho: Veronika meg akar halni)
2008. december 13., szombat
más
Egyszer volt, hol nem volt, voltam egyszer én. Voltak terveim, vágyaim, néha úsztam, néha eveztem csónakom. De mindig tudtam mi a cél. S a cél mindig változott. Mindig előrébb került, hogy én is haladjak. Hogy miután elértem valamit, ne telepedjek le pihenni, hanem igenis menjek, menjek tovább, soha nem megállni, hajtani, úszni, evezni, mászni, futni, kifáradni. De fel nem adni.
Tervek, célok kellenek. Kellenek, hogy az életet meg lehessen élni. Nem egy kell, nem kettő. Sok-sok ezer, sok különböző, s az még jobb, ha ütik egymást. Mert kell B terv is, nem csak A. Meg hát, ha már megvan A, miért ne mehetnénk B-ért.
Szeretek élni, bár sokszor nem értem az egészet. Boldog vagyok, kétségtelen. Elérem, amit akarok, szinte kivétel nélkül, mindig. S ez önbizalmat ad, s még több célkitűzést. A jövőbe tekintve viszont mi lesz? És hogyan? Olyan furcsa, olyan képlékeny. És mégis: csak rajtam múlik. Senki máson. És valójában azt kezdek az életemmel, amit csak akarok. Megélni, átélni, kiélni. Felélni.
Néha úgy gondolom, őrült vagyok. Őrült. Bolond. Más. Mert ezek leginkább szinonimák az én kis szótáramban. Szeretek más lenni, szeretnék más lenni. Túl sokszor használom: "az emberek hülyék" mondatot. De olyan igaz. S én is ember vagyok, s én is hülye vagyok. Sokszor. De igyekszem. Igyekszem más lenni, bolondabb, őrültebb, ha úgy tetszik. De nem hülye. Annyian követik ugyanazt a sémát. Ugyanúgy élnek, ugyanazokat a szavakat használják. Ugyanúgy nevetnek, ugyanúgy sétálnak az utcán. Ugyanazt álmodják - mind éjjel, mind nappal. Ugyanúgy kelnek, ugyanúgy élik meg (megélik egyáltalán?) a napjaikat, ugyanúgy telnek az éjszakáik. Ugyanúgy nevetnek és ugyanúgy sírnak. Ugyanazokért az okokért. Ugyanazt tartják jónak és ugyanarra mutogatnak ujjal. Ugyanúgy öltözködnek, ugyanazok a szokásaik. Ugyanazokba a bulikba járnak, ugyanazokkal az emberekkel. Ugyanazokat a könyveket olvassák, ugyanazokat a filmeket nézik, és ugyanabban a kávézóban beszélik ki ugyanolyan életüket. Én is ugyanilyen vagyok. Mert az ember kénytelen ugyanilyen lenni. Mert ez egy ilyen világ, egy ilyen társadalom, egy ilyen emberiség.
De sosem a külsőségek számítanak. Kívülről lehetünk ugyanilyenek, élhetünk ugyanilyen életet. De a látszat bizony néha csal. És mi ezt tudjuk. Az a bolond, őrült faj, akik elvesznek az ugyanilyenségben, de mégis tudjuk, kik vagyunk. Hogy mi mások vagyunk. És ez pont elég.
Tervek, célok kellenek. Kellenek, hogy az életet meg lehessen élni. Nem egy kell, nem kettő. Sok-sok ezer, sok különböző, s az még jobb, ha ütik egymást. Mert kell B terv is, nem csak A. Meg hát, ha már megvan A, miért ne mehetnénk B-ért.
Szeretek élni, bár sokszor nem értem az egészet. Boldog vagyok, kétségtelen. Elérem, amit akarok, szinte kivétel nélkül, mindig. S ez önbizalmat ad, s még több célkitűzést. A jövőbe tekintve viszont mi lesz? És hogyan? Olyan furcsa, olyan képlékeny. És mégis: csak rajtam múlik. Senki máson. És valójában azt kezdek az életemmel, amit csak akarok. Megélni, átélni, kiélni. Felélni.
Néha úgy gondolom, őrült vagyok. Őrült. Bolond. Más. Mert ezek leginkább szinonimák az én kis szótáramban. Szeretek más lenni, szeretnék más lenni. Túl sokszor használom: "az emberek hülyék" mondatot. De olyan igaz. S én is ember vagyok, s én is hülye vagyok. Sokszor. De igyekszem. Igyekszem más lenni, bolondabb, őrültebb, ha úgy tetszik. De nem hülye. Annyian követik ugyanazt a sémát. Ugyanúgy élnek, ugyanazokat a szavakat használják. Ugyanúgy nevetnek, ugyanúgy sétálnak az utcán. Ugyanazt álmodják - mind éjjel, mind nappal. Ugyanúgy kelnek, ugyanúgy élik meg (megélik egyáltalán?) a napjaikat, ugyanúgy telnek az éjszakáik. Ugyanúgy nevetnek és ugyanúgy sírnak. Ugyanazokért az okokért. Ugyanazt tartják jónak és ugyanarra mutogatnak ujjal. Ugyanúgy öltözködnek, ugyanazok a szokásaik. Ugyanazokba a bulikba járnak, ugyanazokkal az emberekkel. Ugyanazokat a könyveket olvassák, ugyanazokat a filmeket nézik, és ugyanabban a kávézóban beszélik ki ugyanolyan életüket. Én is ugyanilyen vagyok. Mert az ember kénytelen ugyanilyen lenni. Mert ez egy ilyen világ, egy ilyen társadalom, egy ilyen emberiség.
De sosem a külsőségek számítanak. Kívülről lehetünk ugyanilyenek, élhetünk ugyanilyen életet. De a látszat bizony néha csal. És mi ezt tudjuk. Az a bolond, őrült faj, akik elvesznek az ugyanilyenségben, de mégis tudjuk, kik vagyunk. Hogy mi mások vagyunk. És ez pont elég.
2008. december 9., kedd
2008. december 7., vasárnap
fecske
Nem tudom mi lelt engem - szárnyalok. Ha elindulok egy úton, már nem tévedek el. Célba jutok. Sikerült. Mert sikerülnie kellett. Nem tudom, mi lesz, hogyan tovább, de egy cél pipa. Sőt. Azt hiszem kettő. Adjunk neki egy felet.
Imádom az érzést, amikor sétálok sz utcán vagy ülök a metrón a sok bamba, unottfejű, depressziós ember mellett-között, és egyszercsak elnevetem magam, mert egyszerűen csak. Mert jó minden, mert kerek, egész. Mert boldog vagyok. És mert egy kicsit bolond is. És ezt szeretem.
Mégegyszer elolvastam a Veronika meg akar halni c. könyvet. Másodszorra is majdnem ugyanolyan élmény volt, sok apró részletre felfigyeltem, amire elöször nem. Nyilván, már tudtam a végét, így az nem volt meglepetés. De mégis. Az a könyv zseniális. Az első könyv, amit többször olvastam el.. És alig egy hónap telt el a két olvasás között.
Van nekem is egy saját világom. Csak -valami hatására- úgy tűnik az én kis saját álomvilágomat most valósággá tudom váltani. Ma megálmodom, holnap megtörténik. Ez most túl jó így, félek, egyszer elmúlik, és újra marad az örökös álmodozás. És mégis. Kihasználom, amíg csak lehet. Félelmetes. Félelmetesen jó.
"Úgy akarom élni az életemet, ahogy megálmodom, nem pedig úgy, ahogy mások elvárják."
A mondat első fele stimmel. Az elvárásokat pedig már kezdem lepergetni magamról. Olyan régóta dolgozom már azon, hogy ne érdekeljen a köz. Miért kéne olyannak lenni, amilyennek ők elvárják? Miért kéne normálisnak lenni? Egyáltalán mi a normális?
Amit a köz elfogad.
Én nem akarok egy lenni a sok sözül. Én más voltam, vagyok, leszek. És ez így jó.
Nem tudom, éjjel álmodtam-e. Tényleg nem tudom eldönteni. Azt hiszem nem. Azt hiszem, valóság volt.
Kiderül...
Imádom az érzést, amikor sétálok sz utcán vagy ülök a metrón a sok bamba, unottfejű, depressziós ember mellett-között, és egyszercsak elnevetem magam, mert egyszerűen csak. Mert jó minden, mert kerek, egész. Mert boldog vagyok. És mert egy kicsit bolond is. És ezt szeretem.
Mégegyszer elolvastam a Veronika meg akar halni c. könyvet. Másodszorra is majdnem ugyanolyan élmény volt, sok apró részletre felfigyeltem, amire elöször nem. Nyilván, már tudtam a végét, így az nem volt meglepetés. De mégis. Az a könyv zseniális. Az első könyv, amit többször olvastam el.. És alig egy hónap telt el a két olvasás között.
Van nekem is egy saját világom. Csak -valami hatására- úgy tűnik az én kis saját álomvilágomat most valósággá tudom váltani. Ma megálmodom, holnap megtörténik. Ez most túl jó így, félek, egyszer elmúlik, és újra marad az örökös álmodozás. És mégis. Kihasználom, amíg csak lehet. Félelmetes. Félelmetesen jó.
"Úgy akarom élni az életemet, ahogy megálmodom, nem pedig úgy, ahogy mások elvárják."
A mondat első fele stimmel. Az elvárásokat pedig már kezdem lepergetni magamról. Olyan régóta dolgozom már azon, hogy ne érdekeljen a köz. Miért kéne olyannak lenni, amilyennek ők elvárják? Miért kéne normálisnak lenni? Egyáltalán mi a normális?
Amit a köz elfogad.
Én nem akarok egy lenni a sok sözül. Én más voltam, vagyok, leszek. És ez így jó.
Nem tudom, éjjel álmodtam-e. Tényleg nem tudom eldönteni. Azt hiszem nem. Azt hiszem, valóság volt.
Kiderül...
2008. december 6., szombat
2008. december 5., péntek
start
Rég jártam itt. De nem voltam magam, magamnál, nem tudtam, mi van. Most se tudom. De itt vagyok. És írok. Hiányzott.
Újra van valami. Valami izgalmas. Valami bizsergés. Valami, ami már rég járt életemben. Nagyon rég. Valami, amire várni kell, és amire -bár belehalok - jó várni. Kivárni. Tudom, hogy meglesz. Tudom. Érzem. És ez más lesz. Erre vártam már rég. Erre vágytam már rég. S el fog jönni. Nem is olyan soká. De azt a kicsit ki kell várni. Izgatottan, feszélyezve... boldogan. S bízni kell. No meg mosolyogni. Csak önmagam lenni. Aki vagyok. Hol jártam az elmúlt időben? Bizony, néha még én is eltévedek. Megjöttem. És velem más is érkezik. Már ideje volt.
I had my one-night-only's and couple-night-only's. Its time to move on.. I am so ready.
But
I have to admit
I am scared a little.
I really want this to happen. I hope I will not ruin it. Stop. and also: Start.
Újra van valami. Valami izgalmas. Valami bizsergés. Valami, ami már rég járt életemben. Nagyon rég. Valami, amire várni kell, és amire -bár belehalok - jó várni. Kivárni. Tudom, hogy meglesz. Tudom. Érzem. És ez más lesz. Erre vártam már rég. Erre vágytam már rég. S el fog jönni. Nem is olyan soká. De azt a kicsit ki kell várni. Izgatottan, feszélyezve... boldogan. S bízni kell. No meg mosolyogni. Csak önmagam lenni. Aki vagyok. Hol jártam az elmúlt időben? Bizony, néha még én is eltévedek. Megjöttem. És velem más is érkezik. Már ideje volt.
I had my one-night-only's and couple-night-only's. Its time to move on.. I am so ready.
But
I have to admit
I am scared a little.
I really want this to happen. I hope I will not ruin it. Stop. and also: Start.
2008. november 23., vasárnap
thoughts
Elcsúsztam. Elszúszott. Elcseszett. Megcsépelt.
Változás.
Mentem, jöttek. Jöttek-mentek.
Egyedül a tömegben.
Alone. Lone. Loneliness.
Múltam legyen jelenem, vagy jövőm?
Vajon vannak még könnyeim?
Kiadnám magamból, kiakadnék, kiabálnék, kiadnám útját örökre.
Úttalan út ez, nem vezet sehová.
Sehol. Senki.
Vaksötét.
Ébredj. Dönts.
Tovább, előre.
ps. im sorry my life is right now so complex that it cannot be described in full sentences. words do more sometimes. but indeed i have no idea of what is going on. i can't write. i can only feel.
Változás.
Mentem, jöttek. Jöttek-mentek.
Egyedül a tömegben.
Alone. Lone. Loneliness.
Múltam legyen jelenem, vagy jövőm?
Vajon vannak még könnyeim?
Kiadnám magamból, kiakadnék, kiabálnék, kiadnám útját örökre.
Úttalan út ez, nem vezet sehová.
Sehol. Senki.
Vaksötét.
Ébredj. Dönts.
Tovább, előre.
ps. im sorry my life is right now so complex that it cannot be described in full sentences. words do more sometimes. but indeed i have no idea of what is going on. i can't write. i can only feel.
2008. november 8., szombat
2008. október 28., kedd
if it kills me..
Hello, tell me you know
Yeah, you figured me out
Something gave it away
And it would be such a beautiful moment
To see the look on your face
To know that I know that you know now
And baby that’s a case of my wishful thinking
You know nothing
Cause you and I
Why, we go carrying on for hours on end
We get along much better
Than you and your boyfriend
Well all I really wanna do is love you
A kind much closer than friends use
But I still can’t say it after all we’ve been through
And all I really want from you is to feel me
As the feeling inside keeps building
And I will find a way to you if it kills me
If it kills me
Well how long, can I go on like this,
Wishing to kiss you,
Before I rightly explode?
This double life I lead isn’t healthy for me
In fact it makes me nervous
If I get caught I could be risking it all
Baby there’s a lot that I miss
In case I’m wrong
Well all I really wanna do is love you
A kind much closer than friends use
But I still can’t say it after all we’ve been through
And all I really want from you is to feel me
As the feeling inside keeps building
And I will find a way to you if it kills me
If it kills me
If I should be so bold
I’d ask you to hold my heart in your hand
Tell you from the start how I’ve longed to be your man
But I never said I would
I guess I’m gonna miss my chance again
All I really wanna do is love you
A kind much closer than friends use
But I still can’t say it after all we’ve been through
And all I really want from you is to feel me
As the feeling inside keeps building
And I will find a way to you if it kills me
If it kills me
If it kills me
I think it might kill me
And all I really want from you is to feel me
It’s a feeling inside that keeps building
And I will find a way to you if it kills me
If it kills me
If it kills me
It might kill me
Yeah, you figured me out
Something gave it away
And it would be such a beautiful moment
To see the look on your face
To know that I know that you know now
And baby that’s a case of my wishful thinking
You know nothing
Cause you and I
Why, we go carrying on for hours on end
We get along much better
Than you and your boyfriend
Well all I really wanna do is love you
A kind much closer than friends use
But I still can’t say it after all we’ve been through
And all I really want from you is to feel me
As the feeling inside keeps building
And I will find a way to you if it kills me
If it kills me
Well how long, can I go on like this,
Wishing to kiss you,
Before I rightly explode?
This double life I lead isn’t healthy for me
In fact it makes me nervous
If I get caught I could be risking it all
Baby there’s a lot that I miss
In case I’m wrong
Well all I really wanna do is love you
A kind much closer than friends use
But I still can’t say it after all we’ve been through
And all I really want from you is to feel me
As the feeling inside keeps building
And I will find a way to you if it kills me
If it kills me
If I should be so bold
I’d ask you to hold my heart in your hand
Tell you from the start how I’ve longed to be your man
But I never said I would
I guess I’m gonna miss my chance again
All I really wanna do is love you
A kind much closer than friends use
But I still can’t say it after all we’ve been through
And all I really want from you is to feel me
As the feeling inside keeps building
And I will find a way to you if it kills me
If it kills me
If it kills me
I think it might kill me
And all I really want from you is to feel me
It’s a feeling inside that keeps building
And I will find a way to you if it kills me
If it kills me
If it kills me
It might kill me
2008. október 23., csütörtök
kapocs
Az embereknek szükségük van érzelmmi kapocsra. Vagyis.. Miért általánosítok folyton?
NEKEM szükségem van érzelmi kapocsra.Hogy legyen valaki az életemben, akihez tartozom, akihez vonzódom. Akire üres pillanataimban gondolhatok. Akre vágyhatok, akiért vágyakozhatok. S akit megkapni a legeslegnagyobb öröm, minden egyes alkalommal.
Szükségem van valakire, aki magához ölel. Nem csak ölel, szorít. Aki ott van nekem, no matter what! Akár csak gondolati szinten.. Néha csak úgy..
S ha nincs ilyen az életemben, kreálok egyet magamnak. Megkeresem azt az embert, akihez ugyan csekély érzelmek, de legalább érzelmek fűznek, s az egészet felpumpálom.. elhitetem magammal, hogy Ő az, Ő az érzelem, Ő a szükségletem, Ő...ő..
Pedig annyira nem. Csak egyszerűen számomra felfogni is nehéz, hogy van olyan szakasza emberi mivoltomnak és életemnek, amikor egyszerűen ez a kapocs nincs jelen, amikor egy olyan lelket sem találok, akivel ezt épp akár csak a pillanat hevében is össze tudnám csatolni..
S ezért személyesítek meg piti, semmis, apró érzelmeket. Ezért adok ezeknek rangot. És ezért érzem magam bonyolultnak. Ezért vagyok összezavarodva. Mert összekeverem A-t B-vel.
Jöjjön már a kapocs, hogy végre ténylegesen törhessem magam valamin, ne csak azért mert nincs jobb, most csak ez van, akkorhát legyen ez.. Nincs ló, jó a szamár is.. De nehogymár egy szamár miatt sírjon a szemem.
***
Other than that, I can't complain. My life is pretty splendid right now. I could't imagine better..
Or..well.. yeah, I could.. If only I would find that little peice I'm missing. The one that feeds me. Because without it, part of me is dead.. or just asleep.. Waiting for someone's wake-up-kiss.
***
I hate when I misunderstand my feelings and my thoughts. Well, all in all, I misunderstand MYSELF!
***
By the time I wrote this down.. I again feel confused. Im not even sure, that all thats up there, all you just read is true..
Am I making it big?
Or is it big?
Did it just grow?
What the hell happened?
Why was last night so incredible?
Funny... I actually want it to be big.. bigger.. I want to go there.. I want to suffer. If I have to. I just want to feel something.. anything.. really..
NEKEM szükségem van érzelmi kapocsra.Hogy legyen valaki az életemben, akihez tartozom, akihez vonzódom. Akire üres pillanataimban gondolhatok. Akre vágyhatok, akiért vágyakozhatok. S akit megkapni a legeslegnagyobb öröm, minden egyes alkalommal.
Szükségem van valakire, aki magához ölel. Nem csak ölel, szorít. Aki ott van nekem, no matter what! Akár csak gondolati szinten.. Néha csak úgy..
S ha nincs ilyen az életemben, kreálok egyet magamnak. Megkeresem azt az embert, akihez ugyan csekély érzelmek, de legalább érzelmek fűznek, s az egészet felpumpálom.. elhitetem magammal, hogy Ő az, Ő az érzelem, Ő a szükségletem, Ő...ő..
Pedig annyira nem. Csak egyszerűen számomra felfogni is nehéz, hogy van olyan szakasza emberi mivoltomnak és életemnek, amikor egyszerűen ez a kapocs nincs jelen, amikor egy olyan lelket sem találok, akivel ezt épp akár csak a pillanat hevében is össze tudnám csatolni..
S ezért személyesítek meg piti, semmis, apró érzelmeket. Ezért adok ezeknek rangot. És ezért érzem magam bonyolultnak. Ezért vagyok összezavarodva. Mert összekeverem A-t B-vel.
Jöjjön már a kapocs, hogy végre ténylegesen törhessem magam valamin, ne csak azért mert nincs jobb, most csak ez van, akkorhát legyen ez.. Nincs ló, jó a szamár is.. De nehogymár egy szamár miatt sírjon a szemem.
***
Other than that, I can't complain. My life is pretty splendid right now. I could't imagine better..
Or..well.. yeah, I could.. If only I would find that little peice I'm missing. The one that feeds me. Because without it, part of me is dead.. or just asleep.. Waiting for someone's wake-up-kiss.
***
I hate when I misunderstand my feelings and my thoughts. Well, all in all, I misunderstand MYSELF!
***
By the time I wrote this down.. I again feel confused. Im not even sure, that all thats up there, all you just read is true..
Am I making it big?
Or is it big?
Did it just grow?
What the hell happened?
Why was last night so incredible?
Funny... I actually want it to be big.. bigger.. I want to go there.. I want to suffer. If I have to. I just want to feel something.. anything.. really..
Go, fly!
Mert néha igenis meg KELL szegni a szabályokat. Anélkül nem lehet teljes életet élni. Folyamatosan korlátok, a saját korlátaid közé szorítva..
- one must go mad after awhile -
Igenis mostanában megpróbálok tudatosan élni. Tudatosan cselekedni, beszélni, néha talán érezni is. Néha igenis bebújok egy álarc mögé, máskor azt levetem, s egy másik maskarát öltök. És ez nem kétszínűség, nem hazugság. Ez tudatosság. Egyszerűen felmértem az életem különböző területeit, azt, hogy hol, mit várnak el tőlem, s letisztáztam magamban, hogy én hol, mit szeretnék elérni. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy egyszer megtörtént a tisztítás, aztán soha többbet, egyszercsak elavul, s akkor már nem ér semmit. Ez egy folyamatos dolog, akár naponta többször is végbemegy. Kicsit úgy is el lehet képzelni, mint egy amolyan megvilágosodást. Illetve.. a megvilágosodás az ember életében csak egyszer történik meg - ha egyáltalán megtörténik.
De velem megtörtént.. nem is olyan régen. Mikor dekódoltam életem rejtélyeit, mikor rájöttem, mennyivel többre megyek, ha alkalmazom a megvilágosodás által felismert tudatosságom.
Hát így élek most. Naponta többször felteszem magamnak a kérdést: Hova tartok? Hova is akarok eljutni? S felöltöm a célhoz vezető útra való legmegfelelőbb maskarát.
És könnyebb így élni, higyj nekem! Hiszen ha magadon kiigazodsz, az egész világ bonyodalmát fejted meg. Hisz Te vagy saját világod közepe, ilyen egy egoista világban élünk. S míg magaddal nem vagy tisztában, nem várhatod, hogy kiismerd a többit. Mert, vigyázat, klisé, de mindenki magából indul ki.
Hát akkor ki is indulnék önmagamból:
Nem lehet, képtelenség folyton ezen tudatos szabályok alapján élni. Mert az embernek néha szüksége van a szabadság érzésére, hogy ne álljon folyton két lábban a földön. Igenis, rugaszkodjon el, s tanulja meg azt is, milyen repülni, szállni a végtelen egen. Amikor nem tudod hova tartasz, nem tudod épp hol vagy, azt se, hogy most akkor madár vagy, vagy ember? Csak repülsz és élvezed, ahogy a langyos levegő simogat.. A messzeségből figyeled az embereket, a földi eseményeket, tudod, hogy fontosak, hogy foglalkoznod kéne velük, s a világgal, de akkor, ott a magasban senki és semmi nem számít, csak az, hogy boldog vagy, hogy élvezed.
S egyszer úgyis belédcsap egy villám, s rákényszerít, hogy visszatérj a földre.
S akkor majd újra végzel egy tisztítást, újraértékelsz mindent, de már minden más lesz, mert a repülés szabadságának érzése már más emberré varázsolt.
S akkor jönnek az új renszerek, új szabályok, új tudatok. És sétálsz tovább különböző ösvényeken, mígnem, egyszercsak újra hiányozni fog a lebegés.
Ne ragadj be korlátaid közé, ne ragaszkodj hozzájuk.
Believe me, there's so much more UP there!
Go, fly!
- one must go mad after awhile -
Igenis mostanában megpróbálok tudatosan élni. Tudatosan cselekedni, beszélni, néha talán érezni is. Néha igenis bebújok egy álarc mögé, máskor azt levetem, s egy másik maskarát öltök. És ez nem kétszínűség, nem hazugság. Ez tudatosság. Egyszerűen felmértem az életem különböző területeit, azt, hogy hol, mit várnak el tőlem, s letisztáztam magamban, hogy én hol, mit szeretnék elérni. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy egyszer megtörtént a tisztítás, aztán soha többbet, egyszercsak elavul, s akkor már nem ér semmit. Ez egy folyamatos dolog, akár naponta többször is végbemegy. Kicsit úgy is el lehet képzelni, mint egy amolyan megvilágosodást. Illetve.. a megvilágosodás az ember életében csak egyszer történik meg - ha egyáltalán megtörténik.
De velem megtörtént.. nem is olyan régen. Mikor dekódoltam életem rejtélyeit, mikor rájöttem, mennyivel többre megyek, ha alkalmazom a megvilágosodás által felismert tudatosságom.
Hát így élek most. Naponta többször felteszem magamnak a kérdést: Hova tartok? Hova is akarok eljutni? S felöltöm a célhoz vezető útra való legmegfelelőbb maskarát.
És könnyebb így élni, higyj nekem! Hiszen ha magadon kiigazodsz, az egész világ bonyodalmát fejted meg. Hisz Te vagy saját világod közepe, ilyen egy egoista világban élünk. S míg magaddal nem vagy tisztában, nem várhatod, hogy kiismerd a többit. Mert, vigyázat, klisé, de mindenki magából indul ki.
Hát akkor ki is indulnék önmagamból:
Nem lehet, képtelenség folyton ezen tudatos szabályok alapján élni. Mert az embernek néha szüksége van a szabadság érzésére, hogy ne álljon folyton két lábban a földön. Igenis, rugaszkodjon el, s tanulja meg azt is, milyen repülni, szállni a végtelen egen. Amikor nem tudod hova tartasz, nem tudod épp hol vagy, azt se, hogy most akkor madár vagy, vagy ember? Csak repülsz és élvezed, ahogy a langyos levegő simogat.. A messzeségből figyeled az embereket, a földi eseményeket, tudod, hogy fontosak, hogy foglalkoznod kéne velük, s a világgal, de akkor, ott a magasban senki és semmi nem számít, csak az, hogy boldog vagy, hogy élvezed.
S egyszer úgyis belédcsap egy villám, s rákényszerít, hogy visszatérj a földre.
S akkor majd újra végzel egy tisztítást, újraértékelsz mindent, de már minden más lesz, mert a repülés szabadságának érzése már más emberré varázsolt.
S akkor jönnek az új renszerek, új szabályok, új tudatok. És sétálsz tovább különböző ösvényeken, mígnem, egyszercsak újra hiányozni fog a lebegés.
Ne ragadj be korlátaid közé, ne ragaszkodj hozzájuk.
Believe me, there's so much more UP there!
Go, fly!
2008. október 21., kedd
verse
We all live in extravagant times,
playing games we can't all win,
unintended emotional crimes,
take some out, take others in.
playing games we can't all win,
unintended emotional crimes,
take some out, take others in.
2008. október 12., vasárnap
2008. október 3., péntek
Fal
Az ember életében rengeteg sok fallal találkozik. S ha ezeket a falakat megmássza, átugorja, akkor tovább léphet az élet egy következő szintjére. S persze ahogyan mi is növünk, a fal magassága is egyre csak emelkedik.. S ahogy ez lenni szokott, minél magasabb szintre jutunk, annál többet kell küzdeni az akadállyal, amely a két pályát elválasztja.
Messziről, nekifutásból indulok a fal felé. Ebből a távolságból a fal inkább csak egy kis emelkedönek fest. Ez lenne az akadály? Ugyan már. Nevetve átlépek rajta.. Inkább nem is futok, minek fárasszam magam, majd a következő akadálynál. Mit sem sejtve indulok meg a kis "emelkedő" felé.. Ám ahogy közeledek, egyre torzul a kép.. Megemelkedett az emelkedő.. S ahogy ott állok előtte, felettem tornyosul a fal, rá kell jönnöm, hogy távolról minden másképp látszik.. Ezt bizony nem tudom csak úgy átlépni.
Sebaj.
Visszasétálok a kiindulópontba, s közben erőt gyűjtök.
Meg tudom csinálni.
Újra ott állok a messzeségben, a kis emelkedőt figyelem. Milyen csalóka! Nembaj, mostmár tudom mivel állok szemben. Meg tudom csinálni. Nagy lendülettel indulok neki, futok, futok a fal felé, már érzem a következő pálya szelét... De jaj! Hirtelen megint ott állok az óriás fal előtt, mely komoran tekint le rám.. Hidegen, kissé szemrehányóan odaveti: Úgyse tudsz átugrani.
Abban a percben igazat adok neki. ÉN nem vagyok erre képes. Fejem lehajtva kullogok vissza a szint bejáratához. Az előző fal, amelyet már megmásztam, büszkén tekint le rám. Vidám színekben pompázik, s boldogságot sugall. De csak erről az oldalról. Mielőtt átugrottam volna, az is csak egy magas, szürke, hideg kőhalmaz volt. Azelőtt az is kinevetett gyenge próbálkozásaim miatt. Azelőtt az is azt állította, nem tudom őt leküzdeni. De sikerült, és azóta becsben tart, azóta ő már másképp tekint rám.
Gondolataim elkalandoztak, arra észleltem, hogy ott állok a vidám, büszke fal előtt. Ha őt meghódítottam, miért ne tudnám ezt is? Itt az én időm.
Ismét magabiztosan, erőm teljében vágok bele a küzdelembe. Tudom, ezúttal sikerülni fog, sikerülnie kell! S futok az akadály felé.
S ha nem sikerül, nem baj. Egyszer csak elfárad a fal is. Én nem adom fel. Addig futok.
Messziről, nekifutásból indulok a fal felé. Ebből a távolságból a fal inkább csak egy kis emelkedönek fest. Ez lenne az akadály? Ugyan már. Nevetve átlépek rajta.. Inkább nem is futok, minek fárasszam magam, majd a következő akadálynál. Mit sem sejtve indulok meg a kis "emelkedő" felé.. Ám ahogy közeledek, egyre torzul a kép.. Megemelkedett az emelkedő.. S ahogy ott állok előtte, felettem tornyosul a fal, rá kell jönnöm, hogy távolról minden másképp látszik.. Ezt bizony nem tudom csak úgy átlépni.
Sebaj.
Visszasétálok a kiindulópontba, s közben erőt gyűjtök.
Meg tudom csinálni.
Újra ott állok a messzeségben, a kis emelkedőt figyelem. Milyen csalóka! Nembaj, mostmár tudom mivel állok szemben. Meg tudom csinálni. Nagy lendülettel indulok neki, futok, futok a fal felé, már érzem a következő pálya szelét... De jaj! Hirtelen megint ott állok az óriás fal előtt, mely komoran tekint le rám.. Hidegen, kissé szemrehányóan odaveti: Úgyse tudsz átugrani.
Abban a percben igazat adok neki. ÉN nem vagyok erre képes. Fejem lehajtva kullogok vissza a szint bejáratához. Az előző fal, amelyet már megmásztam, büszkén tekint le rám. Vidám színekben pompázik, s boldogságot sugall. De csak erről az oldalról. Mielőtt átugrottam volna, az is csak egy magas, szürke, hideg kőhalmaz volt. Azelőtt az is kinevetett gyenge próbálkozásaim miatt. Azelőtt az is azt állította, nem tudom őt leküzdeni. De sikerült, és azóta becsben tart, azóta ő már másképp tekint rám.
Gondolataim elkalandoztak, arra észleltem, hogy ott állok a vidám, büszke fal előtt. Ha őt meghódítottam, miért ne tudnám ezt is? Itt az én időm.
Ismét magabiztosan, erőm teljében vágok bele a küzdelembe. Tudom, ezúttal sikerülni fog, sikerülnie kell! S futok az akadály felé.
S ha nem sikerül, nem baj. Egyszer csak elfárad a fal is. Én nem adom fel. Addig futok.
2008. szeptember 26., péntek
here we go again
Elment. Hát visszajött. Nem egyedül.
Elérkezett a perc, mikor ismét felteszem a kérdést: hogyan tovább? Eddig oly könnyű volt úszni. S nem bántott a víz. S hirtelen elkapott egy örvény, és hihetetlen lendülettel és erővel taszigál. Nem tudom, meddig bírok a felszínen maradni. Lábaim görcsölnek már, tüdőm elfáradt, nem tudom, érdemes-e tovább küzdenem. De én nem voltam az a feladós fajta.
Elérkezett a perc, mikor ismét előveszem féltve őrzött álarcom. Nem szeretek mögötte bujkálni, nehogy azt hidd. De ápol és eltakar. Nem lehetek többé önmagam. Teljesen nem. Egy ideig nem. Nem.
Pedig oly jó volt úgy élni, hogy nem volt mit rejtegetni. Oly szép volt az élet mindenféle nehézség nélkül. Már-már én is azt hittem, megváltoztam. S megváltozott a sorsom is.
Azt hittem, már képes vagyok csak úgy, szimplán vendégeskedni. Semmi komoly, semmi elkötelezettség. Élveztem, már hogyne élveztem volna. Más volt, más, mint az eddigiek. Izgalmas. S én csak mentem, mentem, mit sem törődve korábbi tapasztalataimmal, nem foglalkozva azzal, hogy milyen könnyen is át tudok esni a ló másik oldalára. S kacagtam, éltem, táncoltam a napsütésben, hóban, esőben. Mindig, mindenhol. Nem volt más, csak a világ, csak én és a világ, csak én. És ő.
Azt hittem, megtehetem.
Azt hittem, elég.
Azt hittem, meg tudom csinálni.
Azt hittem, enyém a világ.
Azt hiszem, mégsem.
Az ő világa nem lehet enyém.
Hogyan tovább?
* Néha oly könnyű lenne kiszaladni ebből a sötét szobából, ahol hideg van, didergek, nem látok semmit, ahol könnyeim arcomra fagytak már. Néha oly jó lenne visszamenni a fénybe, ami még a hátam mögött pislákol. Ahol meleg volt és kényelem. Ahol nem kellett harcolni a bútorok ellen, a sötétség és fagy ellen, ahol mindenki velem volt, ahol mindenki magához ölelt, ahol mindenki szeretett. De miért is kéne a könnyebb utat választani? Nem, ezegyszer nem fog ki rajtam ez sem. Tudom, hogy életem legnagyobb hibáját követném el, ha az első nehézségnél visszafordulnék.
Meglesz. Megkapom. Tudom, hogy képes vagyok rá. Tudom, hogy van bennem annyi. Tudom, hogy más vagyok. És pont ez az.
Csak tudnám, hogy hogyan. Csak tudnám, hogy mit kéne tennem. Csak tudnám, hogy merre induljak.
Nincs más út, csak az előre. Vissza nem fordulhatok, meg nem futamodhatok. Az állapot nem stagnálhat, mert előbb-utóbb elnyel a víz. Csak menni kell, menni. S hiába állok már a szakadék szélén, hiába vagyok már csak egy lépésnyire a mélységtől, amitől valójában rettegek, azt hiszem, nem lenne értelme itt megadni magam. Inkább beleugrom önként, s dalolva.. S talán akkor kevésbé fog fájni. Talán megfog valaki. Legyünk optimisták.
Néha valóban átok túl érzékenynek lenni.
* Ne vegyél komolyan! Nem tenném. De eszembe jutott. Többször.
Elérkezett a perc, mikor ismét felteszem a kérdést: hogyan tovább? Eddig oly könnyű volt úszni. S nem bántott a víz. S hirtelen elkapott egy örvény, és hihetetlen lendülettel és erővel taszigál. Nem tudom, meddig bírok a felszínen maradni. Lábaim görcsölnek már, tüdőm elfáradt, nem tudom, érdemes-e tovább küzdenem. De én nem voltam az a feladós fajta.
Elérkezett a perc, mikor ismét előveszem féltve őrzött álarcom. Nem szeretek mögötte bujkálni, nehogy azt hidd. De ápol és eltakar. Nem lehetek többé önmagam. Teljesen nem. Egy ideig nem. Nem.
Pedig oly jó volt úgy élni, hogy nem volt mit rejtegetni. Oly szép volt az élet mindenféle nehézség nélkül. Már-már én is azt hittem, megváltoztam. S megváltozott a sorsom is.
Azt hittem, már képes vagyok csak úgy, szimplán vendégeskedni. Semmi komoly, semmi elkötelezettség. Élveztem, már hogyne élveztem volna. Más volt, más, mint az eddigiek. Izgalmas. S én csak mentem, mentem, mit sem törődve korábbi tapasztalataimmal, nem foglalkozva azzal, hogy milyen könnyen is át tudok esni a ló másik oldalára. S kacagtam, éltem, táncoltam a napsütésben, hóban, esőben. Mindig, mindenhol. Nem volt más, csak a világ, csak én és a világ, csak én. És ő.
Azt hittem, megtehetem.
Azt hittem, elég.
Azt hittem, meg tudom csinálni.
Azt hittem, enyém a világ.
Azt hiszem, mégsem.
Az ő világa nem lehet enyém.
Hogyan tovább?
* Néha oly könnyű lenne kiszaladni ebből a sötét szobából, ahol hideg van, didergek, nem látok semmit, ahol könnyeim arcomra fagytak már. Néha oly jó lenne visszamenni a fénybe, ami még a hátam mögött pislákol. Ahol meleg volt és kényelem. Ahol nem kellett harcolni a bútorok ellen, a sötétség és fagy ellen, ahol mindenki velem volt, ahol mindenki magához ölelt, ahol mindenki szeretett. De miért is kéne a könnyebb utat választani? Nem, ezegyszer nem fog ki rajtam ez sem. Tudom, hogy életem legnagyobb hibáját követném el, ha az első nehézségnél visszafordulnék.
Meglesz. Megkapom. Tudom, hogy képes vagyok rá. Tudom, hogy van bennem annyi. Tudom, hogy más vagyok. És pont ez az.
Csak tudnám, hogy hogyan. Csak tudnám, hogy mit kéne tennem. Csak tudnám, hogy merre induljak.
Nincs más út, csak az előre. Vissza nem fordulhatok, meg nem futamodhatok. Az állapot nem stagnálhat, mert előbb-utóbb elnyel a víz. Csak menni kell, menni. S hiába állok már a szakadék szélén, hiába vagyok már csak egy lépésnyire a mélységtől, amitől valójában rettegek, azt hiszem, nem lenne értelme itt megadni magam. Inkább beleugrom önként, s dalolva.. S talán akkor kevésbé fog fájni. Talán megfog valaki. Legyünk optimisták.
Néha valóban átok túl érzékenynek lenni.
* Ne vegyél komolyan! Nem tenném. De eszembe jutott. Többször.
2008. szeptember 24., szerda
2008. szeptember 16., kedd
görbe
Régi elkopott gondolatok, emlékek. Emlékszel? Emlékszem. Már nem fáj. Már nem érzem. De a heg ott van, és ott is marad, örökké. Az is én voltam. S most visszatekintve az csak egy lezárt fejezet, semmi több. Megdöbbenten olvastam búcsúlevelem. Volt. Megvan most is. Már rég elfelejtettem. Ez a múltam. No de ennyire? Magamnak is tudok még meglepetést okozni.
Nem emlékszem kristáyltisztán arra az időre. Csak homályos, szürke, hideg képek pislákolnak haloványan. Összemosódik minden, mi akkor történt. Emberek, napok, érzések, kérdések. Az örökös kérdés: miért?
Nem kaptam választ. Most se tudnék adni. De egyszerűen ez épített fel, ez formált, ezen az úton jutottam el IDE. És itt jó! Tehát, bár remegve és értetlenül, de azt mondom, megérte. Megérte a sok könny, a szenvedés, a búcsú. Mert otthagytam azt az életet, otthagytam azt a testemet, azokat a gondolataimat. Mintha múltbeli énem meghalt volna, s lelkem újjászületett. Mint ki a halálból támadt fel, becsülöm a virágok illatát, az ég kékjét, a madarak csicsergését újra. Vagy tán most először?! Örülök a napnak, de szeretem az esőt is. És alig várom a havat! Csurig ázok, ha a természet úgy akarja. S én még akkor is mosolygok. Mert semmi sem tudja egyenesbe hozni az ajkaim. Mert felgörbültek, örökre, én mondom. S mert csak élek, s mert az oly jó!
Nem emlékszem kristáyltisztán arra az időre. Csak homályos, szürke, hideg képek pislákolnak haloványan. Összemosódik minden, mi akkor történt. Emberek, napok, érzések, kérdések. Az örökös kérdés: miért?
Nem kaptam választ. Most se tudnék adni. De egyszerűen ez épített fel, ez formált, ezen az úton jutottam el IDE. És itt jó! Tehát, bár remegve és értetlenül, de azt mondom, megérte. Megérte a sok könny, a szenvedés, a búcsú. Mert otthagytam azt az életet, otthagytam azt a testemet, azokat a gondolataimat. Mintha múltbeli énem meghalt volna, s lelkem újjászületett. Mint ki a halálból támadt fel, becsülöm a virágok illatát, az ég kékjét, a madarak csicsergését újra. Vagy tán most először?! Örülök a napnak, de szeretem az esőt is. És alig várom a havat! Csurig ázok, ha a természet úgy akarja. S én még akkor is mosolygok. Mert semmi sem tudja egyenesbe hozni az ajkaim. Mert felgörbültek, örökre, én mondom. S mert csak élek, s mert az oly jó!
2008. szeptember 13., szombat
map
funniest thing: i don't really care as much as i talk about it:) i mean.. i have no idea.. i need a map to my own heart.. yessss.
2008. szeptember 11., csütörtök
zavar
Hiszek neked - ellöknélek magamtól, hidd el. De szenvedéllyel gyűlöllek és gyűlölettel szeretlek. Azt akarom, enyém legyél, csak az enyém, de én ne legyek tied soha! Vágyjál rám, érezz, de ne lásd, hogy ki vagyok. Csak sétálj a vaksötétben te is. Tapogatózz. Hátha megleljük egymást. Hátha egy sötétben élünk. Hátha ketten együtt képesek vagyunk kivilágítani a feketeséget. Mert lehet ezt kell tennünk. És az is lehet, hogy nem, de igazából nem is számít, hova tartunk. Csak menj, menj, és én is megyek, és talán találkozunk majd egy távoli pontban. Talán.
lebegés
Ismét csak mentem és úsztam az árral. És az eredmény ugyanaz, vagy jobb. Valóban, kicsit jobb talán. De úszni sokszor veszélyes, mert elnyelhet egy-egy nagyobb örvény, és akkor próbálj menekülni, akkor kiálts segítségért. Ott maradsz. Örökre.
Én csak élvezem a habokat, langyosan simogatnak a hullámok, a víz kegyes, nem akar rámtörni, csak visz magával, szeretünk együtt utazni.
De a víz szeszélyes, s hirtelen felidnulásból megindulhat, és örökre elmoshat a föld színéről, ha úgy akarja.
Ő dönt.
Én csak lebegek.
Én már döntöttem, mikor belevetettem magam a patakba néhány hajnallal ezelőtt. S a patak egyre csak megdagadt, szélesedett és mélyült, s már a folyó torkollatához érünk mindjárt. Tó, tenger, óceán? Mi jöhet ezután?
Igazából nem is számít. Már úgysincs visszaút.
Én csak élvezem a habokat, langyosan simogatnak a hullámok, a víz kegyes, nem akar rámtörni, csak visz magával, szeretünk együtt utazni.
De a víz szeszélyes, s hirtelen felidnulásból megindulhat, és örökre elmoshat a föld színéről, ha úgy akarja.
Ő dönt.
Én csak lebegek.
Én már döntöttem, mikor belevetettem magam a patakba néhány hajnallal ezelőtt. S a patak egyre csak megdagadt, szélesedett és mélyült, s már a folyó torkollatához érünk mindjárt. Tó, tenger, óceán? Mi jöhet ezután?
Igazából nem is számít. Már úgysincs visszaút.
2008. szeptember 9., kedd
Már mindjárt
Már lement a nap, ragyogtak a csillagok. Fáradt voltam, s a hold is csak kábító hatással volt rám. Azt hittem megint eltelt egy hangtalan nap. Nembaj, majd máskor. Ráérek. És ő is ráér. Nem kell elsietni a dolgokat.
Már megostam a fogam, felvettem a pizsamám, lemostam a sminkem. Már felmásztam az ágyba, amit oly jól imserek, amiben oly rég alszom, de sosem egyedül - mindig csak vele. Az Ő ágya.. amiben helyet kaptam két éve. Szeretem azt az ágyat. Kényelmes. Nagy. Meleg.
Már befordultam a fal felé, jelezve, hogy aludni szeretnék. Mindig igy jeleztem. S ilyenkor odabújt hozzám, átölelt és úgy merültünk álomba.
Már azt hittem, megint így fog történni...
Aztán megkérdezte, beszélünk-e. Már-már majdnem aludtam.
Beszéltünk. Még nem lett kimondva, de ki lesz. Hamarosan. Mert tovább kell tudni lépni. Mert fiatalok vagyunk és annyi minden áll még előttünk. Mert nem szabad elkényelmesedni a fényes szobában, tudni kell becsukni magunk mögött az ajtót, és átmenni a sötét szobába, és megismerni azt is.. ugye..
Fáj. Nehéz. Néha csak ülök és elered a könnyem. Mert mi lesz ezután? Milyen nélküle élni? Nem tudom. Oly régen éltem már nélküle. Oly régen voltam már egyedül. Félelmetes dolog ez. S egy kicsit félek is.. a sötéttől. De tudjuk jól, hogy a szemünk megszokja a korom sötétet is.. hamar. Csak a lépést megtenni, azt a nagy, nehézkes lépést megtenni nehéz. Gyerünk lábaim, bírjátok! Kicsi szivem néha meg-megszakad.
De amibe nem halsz bele, az megerősít. És ebbe nem fogok.
Jobb ez így.
Már megostam a fogam, felvettem a pizsamám, lemostam a sminkem. Már felmásztam az ágyba, amit oly jól imserek, amiben oly rég alszom, de sosem egyedül - mindig csak vele. Az Ő ágya.. amiben helyet kaptam két éve. Szeretem azt az ágyat. Kényelmes. Nagy. Meleg.
Már befordultam a fal felé, jelezve, hogy aludni szeretnék. Mindig igy jeleztem. S ilyenkor odabújt hozzám, átölelt és úgy merültünk álomba.
Már azt hittem, megint így fog történni...
Aztán megkérdezte, beszélünk-e. Már-már majdnem aludtam.
Beszéltünk. Még nem lett kimondva, de ki lesz. Hamarosan. Mert tovább kell tudni lépni. Mert fiatalok vagyunk és annyi minden áll még előttünk. Mert nem szabad elkényelmesedni a fényes szobában, tudni kell becsukni magunk mögött az ajtót, és átmenni a sötét szobába, és megismerni azt is.. ugye..
Fáj. Nehéz. Néha csak ülök és elered a könnyem. Mert mi lesz ezután? Milyen nélküle élni? Nem tudom. Oly régen éltem már nélküle. Oly régen voltam már egyedül. Félelmetes dolog ez. S egy kicsit félek is.. a sötéttől. De tudjuk jól, hogy a szemünk megszokja a korom sötétet is.. hamar. Csak a lépést megtenni, azt a nagy, nehézkes lépést megtenni nehéz. Gyerünk lábaim, bírjátok! Kicsi szivem néha meg-megszakad.
De amibe nem halsz bele, az megerősít. És ebbe nem fogok.
Jobb ez így.
2008. szeptember 8., hétfő
kirakós
Hát itt vagyok. Hogy mit tettem? Nem tudom. Csak mentem. És csináltam. Ami jött és amit kellett. Vagy nem kellett volna?
Végre élek. Hát nevess te is, és legyél boldog. Mert én is az vagyok, te is úgy látod, ugye? Lehet, ez már túl sok. Neked is. És talán nekem is. Lehet, nem bírom majd olyan jól. Mit művelek?
Valaki adjon már egy jó nagy pofont. Mert elrepültem a fellegekbe madarakat nézni. És pedig azt mondtátok, hogy maradjak két lábban a földön. Hát ragasszátok lábaim a talajhoz, mert héliummal vagyok megtöltve..
Te tudsz valamit. Látom. Érzem. Hallom. Mert más vagy. Mert más vagyok én is. S mert már látod a végzeted. Érzed. Hallod. Jön. És én nem tudom megállaítani. Pedig talán akarom is. Talán. Talán nem eléggé. Talán nem vagyok biztos. Kellenének a lábaim. A földön. Nem a levegőben. Mintha elbódítottak volna. Mintha nem látnék tisztán. Csak színek, zajok, ízek, nevetések, foltok, hirtelen mozdulatok, néhány ismerős-ismeretlen arc, a fiatalság rémképei, a füst, a virágok, minden új, minden más, hova kerültrm, kik vagytok ti?
S én mégis boldog vagyok. Az új ismeretlenekkel. Együtt alszunk, eszünk, iszunk, élünk. Egy hét, két hét, annyi se telt el. S azt tesszük, mintha mindig is együtt lettünk volna, mintha ismernél és én i imsernélek, mintha hirtelen rátaláltam volna az utolsó puzzle darabra, ami befejezte a képet, s most ez egész egy gyönyörű összeség, míg eddig a darabok különálló életet éltek. S most, hogy kész van, azt hisszük.. most úgy csinálunk, mintha mindig is készen lett volna, és mi tudtuk volna, hogy ilyen lesz, hogy pont ilyen egész. De nem tudtuk, mert folyton azon törük a fejünk, hogy ebből sosem lesz egész.. Nem láttuk a végét.
S én most próbálom azt hinni, hogy ez a vége, de nem, mert ez csak egy puzzle a sok közül, s végtelen sok kirakósjáték van még a gyerekszobámban amik mind-mind arra várnak, hogy egyszer összeillesszem a darabokat. És ha mind megvan, akkor lesz teljes az élet, akkor már elalhatok, mert teljesítettem küldetésem. A nekem szánt kirakósok készen vannak. Kifüggesztve szobám falán lógnak majd, míg emlékem élni fog.
Végre élek. Hát nevess te is, és legyél boldog. Mert én is az vagyok, te is úgy látod, ugye? Lehet, ez már túl sok. Neked is. És talán nekem is. Lehet, nem bírom majd olyan jól. Mit művelek?
Valaki adjon már egy jó nagy pofont. Mert elrepültem a fellegekbe madarakat nézni. És pedig azt mondtátok, hogy maradjak két lábban a földön. Hát ragasszátok lábaim a talajhoz, mert héliummal vagyok megtöltve..
Te tudsz valamit. Látom. Érzem. Hallom. Mert más vagy. Mert más vagyok én is. S mert már látod a végzeted. Érzed. Hallod. Jön. És én nem tudom megállaítani. Pedig talán akarom is. Talán. Talán nem eléggé. Talán nem vagyok biztos. Kellenének a lábaim. A földön. Nem a levegőben. Mintha elbódítottak volna. Mintha nem látnék tisztán. Csak színek, zajok, ízek, nevetések, foltok, hirtelen mozdulatok, néhány ismerős-ismeretlen arc, a fiatalság rémképei, a füst, a virágok, minden új, minden más, hova kerültrm, kik vagytok ti?
S én mégis boldog vagyok. Az új ismeretlenekkel. Együtt alszunk, eszünk, iszunk, élünk. Egy hét, két hét, annyi se telt el. S azt tesszük, mintha mindig is együtt lettünk volna, mintha ismernél és én i imsernélek, mintha hirtelen rátaláltam volna az utolsó puzzle darabra, ami befejezte a képet, s most ez egész egy gyönyörű összeség, míg eddig a darabok különálló életet éltek. S most, hogy kész van, azt hisszük.. most úgy csinálunk, mintha mindig is készen lett volna, és mi tudtuk volna, hogy ilyen lesz, hogy pont ilyen egész. De nem tudtuk, mert folyton azon törük a fejünk, hogy ebből sosem lesz egész.. Nem láttuk a végét.
S én most próbálom azt hinni, hogy ez a vége, de nem, mert ez csak egy puzzle a sok közül, s végtelen sok kirakósjáték van még a gyerekszobámban amik mind-mind arra várnak, hogy egyszer összeillesszem a darabokat. És ha mind megvan, akkor lesz teljes az élet, akkor már elalhatok, mert teljesítettem küldetésem. A nekem szánt kirakósok készen vannak. Kifüggesztve szobám falán lógnak majd, míg emlékem élni fog.
2008. augusztus 31., vasárnap
A Beautiful Mess
You've got the best of both worlds
You're the kind of girl who can take down a man,
And lift him back up again
You are strong but you're needy,
Humble but you're greedy
Based on your body language,
your shouted cursive I've been reading
You're style is quite selective,
though your mind is rather reckless
Well I guess it just suggests
that this is just what happiness is
Hey, what a beautiful mess this is
It's like picking up trash in dresses
Well it kind of hurts when the kind of words you write
Kind of turn themselves into knives
And don't mind my nerve you can call it fiction
'Cause I like being submerged in your contradictions dear
'Cause here we are, here we are
Although you were biased I love your advice
Your comebacks they're quick
And probably have to do with your insecurities
There's no shame in being crazy,
Depending on how you take these
Words that paraphrasing this relationship we're staging
And it's a beautiful mess, yes it is
It's like, we are picking up trash in dresses
Well it kind of hurts when the kind of words you say
Kind of turn themselves into blades
And the kind and courteous is a life I've heard
But it's nice to say that we played in the dirt
Cause here, here we are, Here we are
Here we are
You're the kind of girl who can take down a man,
And lift him back up again
You are strong but you're needy,
Humble but you're greedy
Based on your body language,
your shouted cursive I've been reading
You're style is quite selective,
though your mind is rather reckless
Well I guess it just suggests
that this is just what happiness is
Hey, what a beautiful mess this is
It's like picking up trash in dresses
Well it kind of hurts when the kind of words you write
Kind of turn themselves into knives
And don't mind my nerve you can call it fiction
'Cause I like being submerged in your contradictions dear
'Cause here we are, here we are
Although you were biased I love your advice
Your comebacks they're quick
And probably have to do with your insecurities
There's no shame in being crazy,
Depending on how you take these
Words that paraphrasing this relationship we're staging
And it's a beautiful mess, yes it is
It's like, we are picking up trash in dresses
Well it kind of hurts when the kind of words you say
Kind of turn themselves into blades
And the kind and courteous is a life I've heard
But it's nice to say that we played in the dirt
Cause here, here we are, Here we are
Here we are
talán
Lehet eljött a perc. Mert ha rá gondolok, már nem lesz könnyes a szemem. Mert ha magamban kimondom, vége, nem szorul össze a szívem. Azt hiszem, meg tudom tenni.
Tudtuk jól, ez nem örök. De szeret és én szeretem. Habár ez már régesrég nem szerelem. Csak élünk, létezünk egymás mellett, boldogan. S várjuk a változást, mert tudjuk, hogy jön. Hogy már el is indult, úton van. Tudjuk, hogy vége lesz. Egyszer, majd. De nem tudjuk kimondani. Nem tudjuk elengedni egymást. Csak úgy. Mert már nem szerelem. Amíg nincs miért véget vetni neki, hagyjuk, hadd csordogáljon tovább. Nem szeretjük a változást. Hozzászoktunk egymáshoz.
Mert két év sok idö. 1051200perc.. S minden egyes percben Ő ott volt. A részemmé vált. Teljesen. S én ismerem Őt, jobban, mint bárki mást, jobban mint önmagamat. Ismerem a mondatait, a válaszait, a mozdulatait, ismerem az illatát, a tapintását, a csókjait. Ismerem Őt belülről és kivülről is. S ennek a szoros ismerettségnek nem tudunk nemet mondani, nem tudunk véget vetni. Mert túlságosan szeretem Őt. És félek, ha kimondjuk, hogy szerelem már nincs, akkor maga a szeretet is elveszik a ködben. S én bármit megteszek azért, hogy a szeretet megmaradjon. Mert több Ő nekem, mint egy kapcsolat, aminek ha vége, elfelejtődik az egész.
Eddig nem tudtam gondolni se arra, hogy egyszer midnez megszűnik. S most itt állok, azon töprengve, hogy mialatt írom e sorokat, miért nem nedvesedett már be az arcom.
Azt hiszem, végre képes vagyok felállni, s felelni a döntéseimért. KÉpes vagyok irányítani a sorsom. Lehet, ennek hamarosan vége lesz. Nem tudom. Csak azt tudom, hogy most erős vagyok. Hihetetlen erős. S hogy most fel tudnám dolgozni. Azt hiszem. Talán.
S talán van aki segíthet. Talán.
Nem tudom. Meglátjuk.
Tudtuk jól, ez nem örök. De szeret és én szeretem. Habár ez már régesrég nem szerelem. Csak élünk, létezünk egymás mellett, boldogan. S várjuk a változást, mert tudjuk, hogy jön. Hogy már el is indult, úton van. Tudjuk, hogy vége lesz. Egyszer, majd. De nem tudjuk kimondani. Nem tudjuk elengedni egymást. Csak úgy. Mert már nem szerelem. Amíg nincs miért véget vetni neki, hagyjuk, hadd csordogáljon tovább. Nem szeretjük a változást. Hozzászoktunk egymáshoz.
Mert két év sok idö. 1051200perc.. S minden egyes percben Ő ott volt. A részemmé vált. Teljesen. S én ismerem Őt, jobban, mint bárki mást, jobban mint önmagamat. Ismerem a mondatait, a válaszait, a mozdulatait, ismerem az illatát, a tapintását, a csókjait. Ismerem Őt belülről és kivülről is. S ennek a szoros ismerettségnek nem tudunk nemet mondani, nem tudunk véget vetni. Mert túlságosan szeretem Őt. És félek, ha kimondjuk, hogy szerelem már nincs, akkor maga a szeretet is elveszik a ködben. S én bármit megteszek azért, hogy a szeretet megmaradjon. Mert több Ő nekem, mint egy kapcsolat, aminek ha vége, elfelejtődik az egész.
Eddig nem tudtam gondolni se arra, hogy egyszer midnez megszűnik. S most itt állok, azon töprengve, hogy mialatt írom e sorokat, miért nem nedvesedett már be az arcom.
Azt hiszem, végre képes vagyok felállni, s felelni a döntéseimért. KÉpes vagyok irányítani a sorsom. Lehet, ennek hamarosan vége lesz. Nem tudom. Csak azt tudom, hogy most erős vagyok. Hihetetlen erős. S hogy most fel tudnám dolgozni. Azt hiszem. Talán.
S talán van aki segíthet. Talán.
Nem tudom. Meglátjuk.
2008. augusztus 30., szombat
életem legszebb nyara
Hát végetért. De nem kell bánkódni. Fantasztikus volt. Eszméletlen. Felfoghatatlan. És azt hiszem bíztan mondhatom, hogy újra a régi vagyok. Vagyis nem. Mert más lettem. De jobb. Imádok élni. Végre.
Akár ennyi is elég lenne. Mert nem mindig kellenek részletek. Mert nem mindig lehet részletezni. Mert az egész a jó. Az összesség. Az, hogy minden tökéletes. Hogy minden egyszeri és megismételhetetlen. Megannyi élmény, újdonság.
Nem vagyok szomorú. Mert bár a nyárnak vége, a suli szuper lesz. Mostmár biztos. Nagyon várom. Megtaláltam a helyem végre ebben a végtelenségben. Tudom, hova tartozom. Tudom ki vagyok. És azt is ki akarok lenni. S bár a célhoz vezető út ingatag és ingoványos, a sok kicsi ösvényen lehet néha majd eltévedek, de tudom hova kell érkeznem, s tudom, hogy el is fogok jutni oda. Én nem sietek. Én megélek minden pillanatot. Mert igy kell. Igy kellett volna.
Nem tudom szavakba önteni, mennyire nagyon jól vagyok.
Szeptembertől kórus, cserediákok, fősuli, csocsó, bulik, barátok, modellkedés, tanulás, énekórák, szerelem. etcetera. :)
Akár ennyi is elég lenne. Mert nem mindig kellenek részletek. Mert nem mindig lehet részletezni. Mert az egész a jó. Az összesség. Az, hogy minden tökéletes. Hogy minden egyszeri és megismételhetetlen. Megannyi élmény, újdonság.
Nem vagyok szomorú. Mert bár a nyárnak vége, a suli szuper lesz. Mostmár biztos. Nagyon várom. Megtaláltam a helyem végre ebben a végtelenségben. Tudom, hova tartozom. Tudom ki vagyok. És azt is ki akarok lenni. S bár a célhoz vezető út ingatag és ingoványos, a sok kicsi ösvényen lehet néha majd eltévedek, de tudom hova kell érkeznem, s tudom, hogy el is fogok jutni oda. Én nem sietek. Én megélek minden pillanatot. Mert igy kell. Igy kellett volna.
Nem tudom szavakba önteni, mennyire nagyon jól vagyok.
Szeptembertől kórus, cserediákok, fősuli, csocsó, bulik, barátok, modellkedés, tanulás, énekórák, szerelem. etcetera. :)
2008. augusztus 16., szombat
szeptember
mert mostanában ez a kedvenc szavam. ugye. mert addig nem lesz szabadidö. csak program. és nevetés. és ennek örülünk. végre eljött. vártam már. persze ijesztő is. mikor volt ilyen utoljára? 2 éve. hogy program és program és program. hiányozni fog a számitogép:) haha. mert a magány és a punyulás. najó, nemis. :)
de sokmindenről kell írnom. csak nincs idöm. de furcsa ez. de jövök ezekkel:
Afrika feszt
Akali
Kettös életem
a cikk
és még sok minden más is:)
a minap a héven ültem és egy nagyon öreg néni ült velem szemben. olyan picike volt és vékonyka. és ilyen kis virágos ing volt rajta, betürve abba a tipikus kék kertésznadrágba. nagyon aranyos volt. aztán egyszercsak rámnézett. és imádkozott. imádkozott értem. nemtudom miért. miért?.. nagyon fura..
mennem kell az élet vár:)
de sokmindenről kell írnom. csak nincs idöm. de furcsa ez. de jövök ezekkel:
Afrika feszt
Akali
Kettös életem
a cikk
és még sok minden más is:)
a minap a héven ültem és egy nagyon öreg néni ült velem szemben. olyan picike volt és vékonyka. és ilyen kis virágos ing volt rajta, betürve abba a tipikus kék kertésznadrágba. nagyon aranyos volt. aztán egyszercsak rámnézett. és imádkozott. imádkozott értem. nemtudom miért. miért?.. nagyon fura..
mennem kell az élet vár:)
Mr. Curiosity
Hey Mr. Curiosity
Is it true what they've been saying about you
Well are you killing me
You took care of the cat already
And for those who think it's heavy
Is it the truth
Or is it only gossip
Call it mystery or anything
Oh just as long as you call me
I sent the message on did you get it when I left it
Said well this catastrophic event
It wasn't meant to mean no harm
But to think there's nothing wrong is a problem, oh
I'm looking for love this time
Sounding hopeful but it's making me cry
(Trying not to ask why)
This love is a mystery
Mr. Curious...
Come back to me
I'm a mr. waiting on and never patient can't you see
That I'm the same the way you left me, left me
In a hurry to spell check me
And I'm underlined already in envy green
And pencil red
And I've forgotten what you've said
Will you stop working for the dead and return
A mr. curious well I need some inspiration
It's my birthday and I cannot find no cause for celebration
The scenario is grave but I'll be braver when you save me
From this situation laden with hearsay, oh
I'm looking for love this time
Sounding hopeful but it's making me cry
(Trying not to ask why)
This love is a mystery
Mr. Curiosity
Hey mr. please
Do come and find me, oh
Oh, come on oh, yea yea
I'm looking for love this time
Sounding hopeful but it's making me cry
(Trying not to ask why)
Cause love is a mystery
Mr. curiosity
Hey mr. please
Do come and find me
Love is blinding when your timing's never right
Oh but who am I to beg for difference
Finding love in a distant instant
But I don't mind
Oh love at least I tried, well I tried...
Is it true what they've been saying about you
Well are you killing me
You took care of the cat already
And for those who think it's heavy
Is it the truth
Or is it only gossip
Call it mystery or anything
Oh just as long as you call me
I sent the message on did you get it when I left it
Said well this catastrophic event
It wasn't meant to mean no harm
But to think there's nothing wrong is a problem, oh
I'm looking for love this time
Sounding hopeful but it's making me cry
(Trying not to ask why)
This love is a mystery
Mr. Curious...
Come back to me
I'm a mr. waiting on and never patient can't you see
That I'm the same the way you left me, left me
In a hurry to spell check me
And I'm underlined already in envy green
And pencil red
And I've forgotten what you've said
Will you stop working for the dead and return
A mr. curious well I need some inspiration
It's my birthday and I cannot find no cause for celebration
The scenario is grave but I'll be braver when you save me
From this situation laden with hearsay, oh
I'm looking for love this time
Sounding hopeful but it's making me cry
(Trying not to ask why)
This love is a mystery
Mr. Curiosity
Hey mr. please
Do come and find me, oh
Oh, come on oh, yea yea
I'm looking for love this time
Sounding hopeful but it's making me cry
(Trying not to ask why)
Cause love is a mystery
Mr. curiosity
Hey mr. please
Do come and find me
Love is blinding when your timing's never right
Oh but who am I to beg for difference
Finding love in a distant instant
But I don't mind
Oh love at least I tried, well I tried...
csoki
-Ok, tegyük fel, hogy
te véded a csokit,
és én a vaníliát.
És ha nekem most azt
kellene mondanom neked, hogy
a vanília a legjobb izű
jégkrém, akkor azt mondanád...
-Nem a csoki a legjobb.
-Pontosan.
De ezt a vitát nem nyerheted meg.
Mert megkérdezném,
hogy szerinted a csoki,
a jégkrémek legjobbja?
-Ez a legjobb jégkrém,
sosem rendelnék másmilyet.
-Ok akkor neked a
csoki a mindened.
-Igen a csoki az
egyedüli amire szükségem van.
-Nos, nekem többre van szükségem mint a csoki,
és valójában a vaníliánál is.
Azt hiszem ez
a választás szabadsága,
ha a jégkrémünkről van szó.
Ez a szabadság definíciója.
-De nem bizonyítottad be,
hogy a vanília a legjobb.
-Nem is kellett.
Bebizonyítottam, hogy nincs igazad,
és ha nincs igazad, akkor nekem van.
/Thank you for smoking/
te véded a csokit,
és én a vaníliát.
És ha nekem most azt
kellene mondanom neked, hogy
a vanília a legjobb izű
jégkrém, akkor azt mondanád...
-Nem a csoki a legjobb.
-Pontosan.
De ezt a vitát nem nyerheted meg.
Mert megkérdezném,
hogy szerinted a csoki,
a jégkrémek legjobbja?
-Ez a legjobb jégkrém,
sosem rendelnék másmilyet.
-Ok akkor neked a
csoki a mindened.
-Igen a csoki az
egyedüli amire szükségem van.
-Nos, nekem többre van szükségem mint a csoki,
és valójában a vaníliánál is.
Azt hiszem ez
a választás szabadsága,
ha a jégkrémünkről van szó.
Ez a szabadság definíciója.
-De nem bizonyítottad be,
hogy a vanília a legjobb.
-Nem is kellett.
Bebizonyítottam, hogy nincs igazad,
és ha nincs igazad, akkor nekem van.
/Thank you for smoking/
2008. július 31., csütörtök
utólag
annyi mindent mondanék. de nem tehetem. mert nem tudom hallanád e. hogy a teljes valójában fognád e fel. vagy csak maszlag lenne. nem tudom, várod e. nem tudom, akarod e. nem tudom, fájna e. lehet felszaggatnám a régi sebeket. hiába takargatod, tudom, még nem múltak el. s a hegek még látszanak. miért takargatod? miért szégyenled? miért játszod meg magad? más vagy már.. azt hittem. de nem. ismertelek. a legjobban. s egy olyan ember, mint te, nem tud megváltozni. ilyenné. ennyire. nem. félre az álarccal. ne beszélj mellé. menekülsz, de mindezt egyszer hallanod kell. nem bujkálhatsz örökké. sem előlem, sem az álarc mögé..
megtalállak egyszer, s rádzúdítom, mit tudnod kell. utólag bár, megkésve, de jól átgondolva, és mindent számba véve, mindent megbocsátva.
csak legyél már önmagad.
megtalállak egyszer, s rádzúdítom, mit tudnod kell. utólag bár, megkésve, de jól átgondolva, és mindent számba véve, mindent megbocsátva.
csak legyél már önmagad.
nem tudható
ti nem is tudjátok miről is írok. sokszor én se tudom, hogy őszinte legyek. csak írok. érzésekről, körbe. a lendület vezényel, az visz előre. és én csak írok, írom, ami jön, ami belülről fakad. asszociációk sorozata. egy egy hirtelen emlék. néhány új gondolat. egy régi mozzanat új elgondolásban. varázslat. nem tudom honnan jön. de mélyről, az bizonyos. utólag néha számomra is meglepő. ne várj válaszokat. ne várj tudást. ne próbálj rájönni, mi a lényeg. mert nincs. csak betűk vannak és szavak. szavak egymás után. néha mondatok is. de csak néha. mert nincs is rájuk szükség. nem kell ide nyelvtan se irodalom. nem kell ide tudás vagy bölcsesség. nem kell, hogy érts, nem kell, hogy ismerj. nem kell, hogy értelmezd. csak olvasd, és érezd. lásd. mert ezek mind mind festmények. paint it!
2008. július 18., péntek
2008. július 17., csütörtök
Müller bölcsesség
Megismerni csak akkor tudlak, ha részt veszek benned, ha belülről éllek meg. Ha nem csak
látlak és tudok rólad, de érezlek is - ha "én" minden idegszálammal
megtapasztalom milyen "te"-nek lenni. Ezt nem lehet kívülről, csakis belülről.
A megismerés a "jártál bennem" - "jártam benned" kölcsönös élménye. Ismerem a
titkos utcáidat, lelkedet és tested rezdüléseit, érzékenységed, magányodat,
vadságodat vagy félelmedet - azt, hogy mersz-e szeretni egyáltalán. Tudsz-e adni s elfogadni? - most derül ki valójában.
Mert amit adsz, most azt magadból adod.
A titkaid adod - amit féltesz, amit rejtesz, azt adod - és azt fogadod el tőlem is.
látlak és tudok rólad, de érezlek is - ha "én" minden idegszálammal
megtapasztalom milyen "te"-nek lenni. Ezt nem lehet kívülről, csakis belülről.
A megismerés a "jártál bennem" - "jártam benned" kölcsönös élménye. Ismerem a
titkos utcáidat, lelkedet és tested rezdüléseit, érzékenységed, magányodat,
vadságodat vagy félelmedet - azt, hogy mersz-e szeretni egyáltalán. Tudsz-e adni s elfogadni? - most derül ki valójában.
Mert amit adsz, most azt magadból adod.
A titkaid adod - amit féltesz, amit rejtesz, azt adod - és azt fogadod el tőlem is.
fogadd el
kimerültem. sötét van. vihar. susog a mélység. fázom. mit akartok tölem. én is csak halandónak születtem. ha megvágtok, vérzem. talán jobban, mint más emberek. miért bántotok? sosem értetek meg. bár ömagamat én sem mindig értem. s nem mindig fogadom el. de ez vagyok. csak pihentesd meg szemed. s megmarad. ne kapd el. szemeid tul sebesen vágnak. fogadj el. vagy menj, de örökre. nem számit már bocsánat, sem szépszó. csak ez van. én vagyok. nem lesz több. nem lesz más. stagnál. menetel tovább a messzeségbe. nincs már fátyol, borogatás. fogadd el örökre. vagy keress mást. másokat. isteneket, angyalokat. mi kell neked, nemtudom. csak hagyj. hagyj magamra, búban vagy derűben. megleszek. csak ne bánts. ne bánts folyton. mert mást akarsz. jobbat. szebbet. ez vagyok. fogadd el. ti. te. mindenki. vagy senki. mindegy.
mindig
szemethunytam. egyszer. kétszer. ötször. százszor. de talán megéri. mert boldog vagyok. mert sokszor fáj. kicsit. aztán öröm van. boldogság. nagyon. most is. szeretem. benne van a levegöben. érzem az illatát. elfelejtettem már minden rosszat. nem is történt meg. befoltozzuk a lyukakat. megbeszéltük. és boldogok leszünk. talán mindörökké. talán nem. de nem is számit. csak még ne legyen vége. még van mit adnom neki. még van mit kapnom töle. még van munka és még van öröm. még szeretem. még szeret. még sokáig? remélem.
mert ö mindenem. még mindig. az élet maga. s a szakadék szélén az ember ezt méginkább észreveszi. s amikor megmozdul a föld, s hullani tünnek a csillagok. megfogja karom. s én nem eresztem. mert ö az enyém. ö az én életem. s marad is. még. akarom. csak róla szóljon minden. rólunk. de róla. neki adnám mindenem. amim csak van és amim csak lesz. mindig.
mert ö mindenem. még mindig. az élet maga. s a szakadék szélén az ember ezt méginkább észreveszi. s amikor megmozdul a föld, s hullani tünnek a csillagok. megfogja karom. s én nem eresztem. mert ö az enyém. ö az én életem. s marad is. még. akarom. csak róla szóljon minden. rólunk. de róla. neki adnám mindenem. amim csak van és amim csak lesz. mindig.
2008. július 9., szerda
boldog születésnapot..
Nem tudom mi lesz. De félek. Mert messze van. Idegenekkel. Ellenséggel. Tudom, hogy ezek nem csupán délibábok. Létezik. Öl. Vigyázz!
Hazajön. Muszáj. De mikor? És hogyan? Mi lesz a szemeiben? A szívében..
Félek.
Úgy tűnik, ez most más. Erősebb. Lehet, csak a távolság miatt. Vagy mert én bennem is változott valami. Már én se tudok úgy ránézni. Már nem tudok olyan könnyen felejteni. Nem tudom elnézni neki.. Ez már a sokadik.. Egyszer csak betelik a pohár.. a szívem fájdalommal. Miért kell bántani?
Nem érdemlem meg. A szivem, a lelkem, a testem, az életem.. mindenem a Tiéd. Mindenem neked adtam. S te csak megalázni tudsz. Lassan nem fogja megérni ez az egész. Akármennyire is fáj. Lassan több gyűlöletet kapok, mint szeretetet. Csak tudnám, miért?
Nem akarom, hogy változtass magadon. Sosem kértem. Nem értek egyet azzal, ahogy élsz. De a te életed. És én nem fogok beleszólni. De igenis változtatnod kell azon, ahogy velem bánsz. Mert ez igy nem megy tovább. Nem tudok szemet hunyni többet. Nem érted?
Az életem végre mederbe került, végre sugárzom, végre élek. Végre nevetek. Öszintén. S te.. mintha te jobban szerettél volna, amikor egy darab rongyként éltem. Amikor nem volt akaratom, nem voltak vágyaim.
Te vagy az az ember, akinek akármi vagyok, akármit csinálok, és akárhogyan, azt kellene éreztetned velem, hogy tökéletes vagyok, tökéletes amit csinálok.. Ehelyett te vagy az egyetlen, aki úgy bánsz velem, mint egy senkivel. S mivel a szememben Te vagy a minden, mivel te vagy az életem.. Hát köszönöm szépen, de pont úgy érzem magam, mint egy senki. Neked köszönhetöen.
a francba már. tönkreteszel. nem birok enni, inni, aludni, ébren lenni, nem tudok már menni se. se sírni. s még igy se.. nem tudlak nem szeretni. pedig úgy gyűlölnélek. bárcsak.
bár valaki elmondaná neked, hogy mit fogsz elveszíteni. mert te fel sem fogod.. soha, senki nem fog téged igy szeretni. igy, ahogy én. mert én lehozom neked a csillagokat, ha kéred. elmegyek a világ végére érted.. vagy veled, ha úgy kell. soha nem fogsz még egy ilyet találni.. mint én.. aki behunyja a szemét, bármit csinálsz, aki önzetlenül szeret, aki ennyi fájdalmat elvisel, csak hogy veled lehessen. vedd már észre magad. vagy vegyél észre engem.. mert a végén túl késö lesz.
olyan rég nem mondtam ilyet, s ma mégis: bár beteg lennék, bár jönne a halálközeli állapot.. - és akkor talán, talán feltünne neked. akkor talán észrevennél. akkor talán rájönnél, hogy nem igy kéne.. talán rájönnél, hogy szeretsz. mert tudom, hogy a magad módján szeretsz. de talán rájönnél, hogy másképp kell. rájönnél, hogy fontos vagyok neked. rájönnél, hogy nem akarsz elveszíteni. rájönnél, az utolsó pillanatban ugyan, de rájönnél mindenre. csak ne legyen túl késő.
nem tudod mióta nem gondoltam a gyógyszeresdobozra. s ma mégis. miattad.
azt hiszed viccelek. azt hiszed zsarollak. sosem zsarolnálak. felesleges is. jól tudom. ismerlek. túl jól ismerlek.. ez nem zsarolás. egy élöhalott utolsó sikolyai ezek. halovány hangok. amiket vagy meghallasz.. vagy nem. vagy érdekel.. vagy nem. vagy kellek neked még.. vagy nem.
ugy megérdemelnéd. ugy megérdemelnéd... hogy elhagyjalak. de nem csak úgy. megérdemelnéd, hogy elhagyjak mindenkit.. örökre.. mert az talán megtanitana. mert az igenis fájna neked. ha már más nem fáj. te érzéketlen. az megtanitana téged arra, hogy jobban becsüld amid van. amig van.. nagyon kevés idöd van hátra, hogy joátegyél.. jóvátegyél mindent!!
nem fogok elmenni. örökre, mindenkitöl nem. hiába lenne ez a legnagyobb büntetés az élettől - neked.
bár valaha is érdekelne annyira, hogy elolvasnád amit irok. rolad. neked. de sosem érdekelt.
boldog születésnapot. remélem azok az idegenek nagyon meghitt partit csapnak. neked.
nem számit, hogy egy éve készülök rá. nem számit, hogy nekem számit. nem számit semmi sem. nem számitok neked..
mi lesz igy... félek.
Hazajön. Muszáj. De mikor? És hogyan? Mi lesz a szemeiben? A szívében..
Félek.
Úgy tűnik, ez most más. Erősebb. Lehet, csak a távolság miatt. Vagy mert én bennem is változott valami. Már én se tudok úgy ránézni. Már nem tudok olyan könnyen felejteni. Nem tudom elnézni neki.. Ez már a sokadik.. Egyszer csak betelik a pohár.. a szívem fájdalommal. Miért kell bántani?
Nem érdemlem meg. A szivem, a lelkem, a testem, az életem.. mindenem a Tiéd. Mindenem neked adtam. S te csak megalázni tudsz. Lassan nem fogja megérni ez az egész. Akármennyire is fáj. Lassan több gyűlöletet kapok, mint szeretetet. Csak tudnám, miért?
Nem akarom, hogy változtass magadon. Sosem kértem. Nem értek egyet azzal, ahogy élsz. De a te életed. És én nem fogok beleszólni. De igenis változtatnod kell azon, ahogy velem bánsz. Mert ez igy nem megy tovább. Nem tudok szemet hunyni többet. Nem érted?
Az életem végre mederbe került, végre sugárzom, végre élek. Végre nevetek. Öszintén. S te.. mintha te jobban szerettél volna, amikor egy darab rongyként éltem. Amikor nem volt akaratom, nem voltak vágyaim.
Te vagy az az ember, akinek akármi vagyok, akármit csinálok, és akárhogyan, azt kellene éreztetned velem, hogy tökéletes vagyok, tökéletes amit csinálok.. Ehelyett te vagy az egyetlen, aki úgy bánsz velem, mint egy senkivel. S mivel a szememben Te vagy a minden, mivel te vagy az életem.. Hát köszönöm szépen, de pont úgy érzem magam, mint egy senki. Neked köszönhetöen.
a francba már. tönkreteszel. nem birok enni, inni, aludni, ébren lenni, nem tudok már menni se. se sírni. s még igy se.. nem tudlak nem szeretni. pedig úgy gyűlölnélek. bárcsak.
bár valaki elmondaná neked, hogy mit fogsz elveszíteni. mert te fel sem fogod.. soha, senki nem fog téged igy szeretni. igy, ahogy én. mert én lehozom neked a csillagokat, ha kéred. elmegyek a világ végére érted.. vagy veled, ha úgy kell. soha nem fogsz még egy ilyet találni.. mint én.. aki behunyja a szemét, bármit csinálsz, aki önzetlenül szeret, aki ennyi fájdalmat elvisel, csak hogy veled lehessen. vedd már észre magad. vagy vegyél észre engem.. mert a végén túl késö lesz.
olyan rég nem mondtam ilyet, s ma mégis: bár beteg lennék, bár jönne a halálközeli állapot.. - és akkor talán, talán feltünne neked. akkor talán észrevennél. akkor talán rájönnél, hogy nem igy kéne.. talán rájönnél, hogy szeretsz. mert tudom, hogy a magad módján szeretsz. de talán rájönnél, hogy másképp kell. rájönnél, hogy fontos vagyok neked. rájönnél, hogy nem akarsz elveszíteni. rájönnél, az utolsó pillanatban ugyan, de rájönnél mindenre. csak ne legyen túl késő.
nem tudod mióta nem gondoltam a gyógyszeresdobozra. s ma mégis. miattad.
azt hiszed viccelek. azt hiszed zsarollak. sosem zsarolnálak. felesleges is. jól tudom. ismerlek. túl jól ismerlek.. ez nem zsarolás. egy élöhalott utolsó sikolyai ezek. halovány hangok. amiket vagy meghallasz.. vagy nem. vagy érdekel.. vagy nem. vagy kellek neked még.. vagy nem.
ugy megérdemelnéd. ugy megérdemelnéd... hogy elhagyjalak. de nem csak úgy. megérdemelnéd, hogy elhagyjak mindenkit.. örökre.. mert az talán megtanitana. mert az igenis fájna neked. ha már más nem fáj. te érzéketlen. az megtanitana téged arra, hogy jobban becsüld amid van. amig van.. nagyon kevés idöd van hátra, hogy joátegyél.. jóvátegyél mindent!!
nem fogok elmenni. örökre, mindenkitöl nem. hiába lenne ez a legnagyobb büntetés az élettől - neked.
bár valaha is érdekelne annyira, hogy elolvasnád amit irok. rolad. neked. de sosem érdekelt.
boldog születésnapot. remélem azok az idegenek nagyon meghitt partit csapnak. neked.
nem számit, hogy egy éve készülök rá. nem számit, hogy nekem számit. nem számit semmi sem. nem számitok neked..
mi lesz igy... félek.
2008. július 5., szombat
welcome home
Megérkezett. Mintha semmit sem változott volna. A kapcsolatunk is pont olyan, mint amilyen távozásakor volt. Hamis. Álarcokat vonunk és nevetünk. Nem beszélünk róla. Csak a boldogság, a vidámság. De jó, hogy itthon vagy. De szép a világ. Úgy ment el, hogy alig vártam. Úgy jött haza, hogy nem vártam. Bár maradna ott. És akkor neki is és nekem is jobb lenne. A távolságban könnyebb a hazugság. A személytelenség. A "nem beszélünk róla". A távolságban könnyebb "szeretni". Mert akkor nem számít az, hogy mások vagyunk, csak a várünk ugyanaz. Nem számít, hogy kövér vagy vékony, hogy magas vagy alacsony. Nem számít, hogy hazudtál, nem számít, ha igazat mondasz. A távolságban csak az számít, hogy a vérem vagy, és hogy szeretlek. Mert kell. De a távolságban ez könnyű. Vagy könnyebb.
Tudom, ha tehetted volna, nem is jössz haza. Neked is jobb ott. Nem kell szembesülnöd az igazsággal, az élettel magával. Ott, távol behunyhattad a szemed. Itthon csak ideig-óráig maradhatsz vak. Mert a város robajára fel kell nyitnod szemeid, itt már eltévedsz. Hiába volt ez az otthonod sok sok éven át. Az a sok sok év - mint megtudtuk - nem számít már.
Welcome home.
Tudom, ha tehetted volna, nem is jössz haza. Neked is jobb ott. Nem kell szembesülnöd az igazsággal, az élettel magával. Ott, távol behunyhattad a szemed. Itthon csak ideig-óráig maradhatsz vak. Mert a város robajára fel kell nyitnod szemeid, itt már eltévedsz. Hiába volt ez az otthonod sok sok éven át. Az a sok sok év - mint megtudtuk - nem számít már.
Welcome home.
esik-puffan
Az élet mindent visz a maga kedvtelése szerint. Terveket szövögethetek, álmodozhatok, az élet majd úgyis eldönti helyettem, mi lesz. Szóval felesleges a nagy törekvés életem hátralevő részének megtervezésére.. Persze szeretek tervezgetni, ábrándozni. De ha nem tervezek, csak élek "ahogy esik, úgy puffan" módra, akkor nem csalódhatok sem magamban, sem másokban olyan könnyedén. Hiszen olyankor nyitott vagyok mindenre, ami jön, ami jöhet. Lehet, így lenne érdemes élni. Persze önmagamat megváltoztatni nem tudom. Mondjuk, hogy nyitott vagyok mindenre, ami jöhet, de azért terveim lesznek, álmaim maradnak, és a nyitottságom mellett törekedni fogok a vágyaim megvalósítására. Mert így kerek a világ. Az én világom. Pont.
2008. június 27., péntek
start
Szemtől szemben a depresszióval
Önzés és csalódás
Ki vagy te?
A három könyv, amit ma kaptam vissza barátnőmtől. A múltam. S hogy hogyan jutottam oda? Az már a múltam múltjának története.
Ha jobban belegondolunk, minden múlt. Az egész életünk múltjaink apró mozaikjainak összessége. Amik valaha álmok voltak, azok vágyképként vagy valóságként, de múlttá vállnak.
A jelenem épp.. azt hiszem.. azt hiszem tökéletes. Bár ez túl nagy szó. Nem szokás ezt mondani. Az emberek annyira olyanok.. Mindig több kell, mindig jobb kell, sosem elég. Sosem elég tökéletes a világ. Mert nem éljük meg a jelent. Azt, ami éppen van. Mert mindig másra vágyunk. Jobbra, szebbre, tökéletesebbre. Én is így éltem. Múlt idő.
Önzés és csalódás
Ki vagy te?
A három könyv, amit ma kaptam vissza barátnőmtől. A múltam. S hogy hogyan jutottam oda? Az már a múltam múltjának története.
Ha jobban belegondolunk, minden múlt. Az egész életünk múltjaink apró mozaikjainak összessége. Amik valaha álmok voltak, azok vágyképként vagy valóságként, de múlttá vállnak.
A jelenem épp.. azt hiszem.. azt hiszem tökéletes. Bár ez túl nagy szó. Nem szokás ezt mondani. Az emberek annyira olyanok.. Mindig több kell, mindig jobb kell, sosem elég. Sosem elég tökéletes a világ. Mert nem éljük meg a jelent. Azt, ami éppen van. Mert mindig másra vágyunk. Jobbra, szebbre, tökéletesebbre. Én is így éltem. Múlt idő.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
