Megérkezett. Mintha semmit sem változott volna. A kapcsolatunk is pont olyan, mint amilyen távozásakor volt. Hamis. Álarcokat vonunk és nevetünk. Nem beszélünk róla. Csak a boldogság, a vidámság. De jó, hogy itthon vagy. De szép a világ. Úgy ment el, hogy alig vártam. Úgy jött haza, hogy nem vártam. Bár maradna ott. És akkor neki is és nekem is jobb lenne. A távolságban könnyebb a hazugság. A személytelenség. A "nem beszélünk róla". A távolságban könnyebb "szeretni". Mert akkor nem számít az, hogy mások vagyunk, csak a várünk ugyanaz. Nem számít, hogy kövér vagy vékony, hogy magas vagy alacsony. Nem számít, hogy hazudtál, nem számít, ha igazat mondasz. A távolságban csak az számít, hogy a vérem vagy, és hogy szeretlek. Mert kell. De a távolságban ez könnyű. Vagy könnyebb.
Tudom, ha tehetted volna, nem is jössz haza. Neked is jobb ott. Nem kell szembesülnöd az igazsággal, az élettel magával. Ott, távol behunyhattad a szemed. Itthon csak ideig-óráig maradhatsz vak. Mert a város robajára fel kell nyitnod szemeid, itt már eltévedsz. Hiába volt ez az otthonod sok sok éven át. Az a sok sok év - mint megtudtuk - nem számít már.
Welcome home.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése