utólag

annyi mindent mondanék. de nem tehetem. mert nem tudom hallanád e. hogy a teljes valójában fognád e fel. vagy csak maszlag lenne. nem tudom, várod e. nem tudom, akarod e. nem tudom, fájna e. lehet felszaggatnám a régi sebeket. hiába takargatod, tudom, még nem múltak el. s a hegek még látszanak. miért takargatod? miért szégyenled? miért játszod meg magad? más vagy már.. azt hittem. de nem. ismertelek. a legjobban. s egy olyan ember, mint te, nem tud megváltozni. ilyenné. ennyire. nem. félre az álarccal. ne beszélj mellé. menekülsz, de mindezt egyszer hallanod kell. nem bujkálhatsz örökké. sem előlem, sem az álarc mögé..
megtalállak egyszer, s rádzúdítom, mit tudnod kell. utólag bár, megkésve, de jól átgondolva, és mindent számba véve, mindent megbocsátva.
csak legyél már önmagad.

nem tudható

ti nem is tudjátok miről is írok. sokszor én se tudom, hogy őszinte legyek. csak írok. érzésekről, körbe. a lendület vezényel, az visz előre. és én csak írok, írom, ami jön, ami belülről fakad. asszociációk sorozata. egy egy hirtelen emlék. néhány új gondolat. egy régi mozzanat új elgondolásban. varázslat. nem tudom honnan jön. de mélyről, az bizonyos. utólag néha számomra is meglepő. ne várj válaszokat. ne várj tudást. ne próbálj rájönni, mi a lényeg. mert nincs. csak betűk vannak és szavak. szavak egymás után. néha mondatok is. de csak néha. mert nincs is rájuk szükség. nem kell ide nyelvtan se irodalom. nem kell ide tudás vagy bölcsesség. nem kell, hogy érts, nem kell, hogy ismerj. nem kell, hogy értelmezd. csak olvasd, és érezd. lásd. mert ezek mind mind festmények. paint it!

de nem

amúgy nem vagyok mélabús. sem depressziós. sem beteg. csak úgy írok. mintha.

Müller bölcsesség

Megismerni csak akkor tudlak, ha részt veszek benned, ha belülről éllek meg. Ha nem csak
látlak és tudok rólad, de érezlek is - ha "én" minden idegszálammal
megtapasztalom milyen "te"-nek lenni. Ezt nem lehet kívülről, csakis belülről.
A megismerés a "jártál bennem" - "jártam benned" kölcsönös élménye. Ismerem a
titkos utcáidat, lelkedet és tested rezdüléseit, érzékenységed, magányodat,
vadságodat vagy félelmedet - azt, hogy mersz-e szeretni egyáltalán. Tudsz-e adni s elfogadni? - most derül ki valójában.
Mert amit adsz, most azt magadból adod.
A titkaid adod - amit féltesz, amit rejtesz, azt adod - és azt fogadod el tőlem is.

fogadd el

kimerültem. sötét van. vihar. susog a mélység. fázom. mit akartok tölem. én is csak halandónak születtem. ha megvágtok, vérzem. talán jobban, mint más emberek. miért bántotok? sosem értetek meg. bár ömagamat én sem mindig értem. s nem mindig fogadom el. de ez vagyok. csak pihentesd meg szemed. s megmarad. ne kapd el. szemeid tul sebesen vágnak. fogadj el. vagy menj, de örökre. nem számit már bocsánat, sem szépszó. csak ez van. én vagyok. nem lesz több. nem lesz más. stagnál. menetel tovább a messzeségbe. nincs már fátyol, borogatás. fogadd el örökre. vagy keress mást. másokat. isteneket, angyalokat. mi kell neked, nemtudom. csak hagyj. hagyj magamra, búban vagy derűben. megleszek. csak ne bánts. ne bánts folyton. mert mást akarsz. jobbat. szebbet. ez vagyok. fogadd el. ti. te. mindenki. vagy senki. mindegy.

mindig

szemethunytam. egyszer. kétszer. ötször. százszor. de talán megéri. mert boldog vagyok. mert sokszor fáj. kicsit. aztán öröm van. boldogság. nagyon. most is. szeretem. benne van a levegöben. érzem az illatát. elfelejtettem már minden rosszat. nem is történt meg. befoltozzuk a lyukakat. megbeszéltük. és boldogok leszünk. talán mindörökké. talán nem. de nem is számit. csak még ne legyen vége. még van mit adnom neki. még van mit kapnom töle. még van munka és még van öröm. még szeretem. még szeret. még sokáig? remélem.
mert ö mindenem. még mindig. az élet maga. s a szakadék szélén az ember ezt méginkább észreveszi. s amikor megmozdul a föld, s hullani tünnek a csillagok. megfogja karom. s én nem eresztem. mert ö az enyém. ö az én életem. s marad is. még. akarom. csak róla szóljon minden. rólunk. de róla. neki adnám mindenem. amim csak van és amim csak lesz. mindig.

boldog születésnapot..

Nem tudom mi lesz. De félek. Mert messze van. Idegenekkel. Ellenséggel. Tudom, hogy ezek nem csupán délibábok. Létezik. Öl. Vigyázz!
Hazajön. Muszáj. De mikor? És hogyan? Mi lesz a szemeiben? A szívében..
Félek.
Úgy tűnik, ez most más. Erősebb. Lehet, csak a távolság miatt. Vagy mert én bennem is változott valami. Már én se tudok úgy ránézni. Már nem tudok olyan könnyen felejteni. Nem tudom elnézni neki.. Ez már a sokadik.. Egyszer csak betelik a pohár.. a szívem fájdalommal. Miért kell bántani?
Nem érdemlem meg. A szivem, a lelkem, a testem, az életem.. mindenem a Tiéd. Mindenem neked adtam. S te csak megalázni tudsz. Lassan nem fogja megérni ez az egész. Akármennyire is fáj. Lassan több gyűlöletet kapok, mint szeretetet. Csak tudnám, miért?
Nem akarom, hogy változtass magadon. Sosem kértem. Nem értek egyet azzal, ahogy élsz. De a te életed. És én nem fogok beleszólni. De igenis változtatnod kell azon, ahogy velem bánsz. Mert ez igy nem megy tovább. Nem tudok szemet hunyni többet. Nem érted?
Az életem végre mederbe került, végre sugárzom, végre élek. Végre nevetek. Öszintén. S te.. mintha te jobban szerettél volna, amikor egy darab rongyként éltem. Amikor nem volt akaratom, nem voltak vágyaim.
Te vagy az az ember, akinek akármi vagyok, akármit csinálok, és akárhogyan, azt kellene éreztetned velem, hogy tökéletes vagyok, tökéletes amit csinálok.. Ehelyett te vagy az egyetlen, aki úgy bánsz velem, mint egy senkivel. S mivel a szememben Te vagy a minden, mivel te vagy az életem.. Hát köszönöm szépen, de pont úgy érzem magam, mint egy senki. Neked köszönhetöen.




a francba már. tönkreteszel. nem birok enni, inni, aludni, ébren lenni, nem tudok már menni se. se sírni. s még igy se.. nem tudlak nem szeretni. pedig úgy gyűlölnélek. bárcsak.

bár valaki elmondaná neked, hogy mit fogsz elveszíteni. mert te fel sem fogod.. soha, senki nem fog téged igy szeretni. igy, ahogy én. mert én lehozom neked a csillagokat, ha kéred. elmegyek a világ végére érted.. vagy veled, ha úgy kell. soha nem fogsz még egy ilyet találni.. mint én.. aki behunyja a szemét, bármit csinálsz, aki önzetlenül szeret, aki ennyi fájdalmat elvisel, csak hogy veled lehessen. vedd már észre magad. vagy vegyél észre engem.. mert a végén túl késö lesz.


olyan rég nem mondtam ilyet, s ma mégis: bár beteg lennék, bár jönne a halálközeli állapot.. - és akkor talán, talán feltünne neked. akkor talán észrevennél. akkor talán rájönnél, hogy nem igy kéne.. talán rájönnél, hogy szeretsz. mert tudom, hogy a magad módján szeretsz. de talán rájönnél, hogy másképp kell. rájönnél, hogy fontos vagyok neked. rájönnél, hogy nem akarsz elveszíteni. rájönnél, az utolsó pillanatban ugyan, de rájönnél mindenre. csak ne legyen túl késő.
nem tudod mióta nem gondoltam a gyógyszeresdobozra. s ma mégis. miattad.

azt hiszed viccelek. azt hiszed zsarollak. sosem zsarolnálak. felesleges is. jól tudom. ismerlek. túl jól ismerlek.. ez nem zsarolás. egy élöhalott utolsó sikolyai ezek. halovány hangok. amiket vagy meghallasz.. vagy nem. vagy érdekel.. vagy nem. vagy kellek neked még.. vagy nem.

ugy megérdemelnéd. ugy megérdemelnéd... hogy elhagyjalak. de nem csak úgy. megérdemelnéd, hogy elhagyjak mindenkit.. örökre.. mert az talán megtanitana. mert az igenis fájna neked. ha már más nem fáj. te érzéketlen. az megtanitana téged arra, hogy jobban becsüld amid van. amig van.. nagyon kevés idöd van hátra, hogy joátegyél.. jóvátegyél mindent!!

nem fogok elmenni. örökre, mindenkitöl nem. hiába lenne ez a legnagyobb büntetés az élettől - neked.

bár valaha is érdekelne annyira, hogy elolvasnád amit irok. rolad. neked. de sosem érdekelt.

boldog születésnapot. remélem azok az idegenek nagyon meghitt partit csapnak. neked.
nem számit, hogy egy éve készülök rá. nem számit, hogy nekem számit. nem számit semmi sem. nem számitok neked..

mi lesz igy... félek.

welcome home

Megérkezett. Mintha semmit sem változott volna. A kapcsolatunk is pont olyan, mint amilyen távozásakor volt. Hamis. Álarcokat vonunk és nevetünk. Nem beszélünk róla. Csak a boldogság, a vidámság. De jó, hogy itthon vagy. De szép a világ. Úgy ment el, hogy alig vártam. Úgy jött haza, hogy nem vártam. Bár maradna ott. És akkor neki is és nekem is jobb lenne. A távolságban könnyebb a hazugság. A személytelenség. A "nem beszélünk róla". A távolságban könnyebb "szeretni". Mert akkor nem számít az, hogy mások vagyunk, csak a várünk ugyanaz. Nem számít, hogy kövér vagy vékony, hogy magas vagy alacsony. Nem számít, hogy hazudtál, nem számít, ha igazat mondasz. A távolságban csak az számít, hogy a vérem vagy, és hogy szeretlek. Mert kell. De a távolságban ez könnyű. Vagy könnyebb.
Tudom, ha tehetted volna, nem is jössz haza. Neked is jobb ott. Nem kell szembesülnöd az igazsággal, az élettel magával. Ott, távol behunyhattad a szemed. Itthon csak ideig-óráig maradhatsz vak. Mert a város robajára fel kell nyitnod szemeid, itt már eltévedsz. Hiába volt ez az otthonod sok sok éven át. Az a sok sok év - mint megtudtuk - nem számít már.

Welcome home.

esik-puffan

Az élet mindent visz a maga kedvtelése szerint. Terveket szövögethetek, álmodozhatok, az élet majd úgyis eldönti helyettem, mi lesz. Szóval felesleges a nagy törekvés életem hátralevő részének megtervezésére.. Persze szeretek tervezgetni, ábrándozni. De ha nem tervezek, csak élek "ahogy esik, úgy puffan" módra, akkor nem csalódhatok sem magamban, sem másokban olyan könnyedén. Hiszen olyankor nyitott vagyok mindenre, ami jön, ami jöhet. Lehet, így lenne érdemes élni. Persze önmagamat megváltoztatni nem tudom. Mondjuk, hogy nyitott vagyok mindenre, ami jöhet, de azért terveim lesznek, álmaim maradnak, és a nyitottságom mellett törekedni fogok a vágyaim megvalósítására. Mert így kerek a világ. Az én világom. Pont.