Ismét csak mentem és úsztam az árral. És az eredmény ugyanaz, vagy jobb. Valóban, kicsit jobb talán. De úszni sokszor veszélyes, mert elnyelhet egy-egy nagyobb örvény, és akkor próbálj menekülni, akkor kiálts segítségért. Ott maradsz. Örökre.
Én csak élvezem a habokat, langyosan simogatnak a hullámok, a víz kegyes, nem akar rámtörni, csak visz magával, szeretünk együtt utazni.
De a víz szeszélyes, s hirtelen felidnulásból megindulhat, és örökre elmoshat a föld színéről, ha úgy akarja.
Ő dönt.
Én csak lebegek.
Én már döntöttem, mikor belevetettem magam a patakba néhány hajnallal ezelőtt. S a patak egyre csak megdagadt, szélesedett és mélyült, s már a folyó torkollatához érünk mindjárt. Tó, tenger, óceán? Mi jöhet ezután?
Igazából nem is számít. Már úgysincs visszaút.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése