ilyenkor egy kicsit rossz

Egy rossz lépés, és többhavi munkád kárba vész.
Egy rossz lépés, és mindent elveszítesz.
Egy rossz lépés, és százszor visszakapod.
És százszor jobban fáj.

Ha néznéd az időt, tudnád, mi van. Így csak merengés a semmibe. Fáj.

Próbálok árnyékot vetni az éjre, minden lelepleződést elrejteni, menekülni bele a sötétségbe.
Próbálok nem belenézni a fénybe, csukva a szemem, de így is áthatol az érzés. Hideg, meleg. Hideg, nagyon hideg. Fázom. Reszketek. Mit csinálsz? Félve, lassan, hitetlenül kinyitom szemeim. Az előbb kápráztak csupán. Kápráztak, ugye?

Amikor végérvényesen belehasít a félhomályba a nem.
Amikor az első könnycsepp lefolyik az arcomon.
Amikor ismét úgy dobog a szívem, de mégis másképp. Fájdalommal telve.
Amikor nincs hova menekülni, amikor nem lehet elrejteni a sötétséget.
Amikor egyedül maradok a morajló tömegben.

A hullócsillagom hol van?
És a szerencsém?
És a boldogságom?

És most hová viszed a lelkem? A szívem? Miért kell kitépni a helyéről?

Csak idő kérdése volt mindez. És még csak fel sem róhatom.
Visszakapni mindig mindent rosszabb.
Hogy őszinte legyek, kicsit..
fáj.