Miért van az, hogy akik mások, akik mást keresnek, akik világegyetemet akarnak építeni, akik csillagokat hoznának le, akik éreznek, s akik sokkal többre vágynak holmi testiségnél, mindig olyan múzsát találnak maguknak, aki nem méltó arra a szerepre. Olyanokat, akik nem látják a csillagokat, akik fel nem foghatják a világegyetemek nagyságát és sokszerűségét, akik nem látják a szépségét a hovatartozásnak. Akik örökké szabadságuk rabjai akarnak lenni, mert félnek kilépni annak biztonságából. Félnek önmagukat teljesen odaadni, félnek a repüléstől, a magaslatoktól. És félnek a zuhanástól.
Miért nem találhat egymásra két 'világot teremtő', miért kell mindig küzdeni, miért kell mindig tanítani a múzsákat.
Miért nem találhat egymásra két olyan lélek, akiknek nem kell magyarázni, hogy megéri a zuhanás már csak a repülés élményéért is. Akik megértik egymást szavak nélkül, csillagostul, világegyetemestül...
Miért hajtóelemünk a küzdelem, a tanítás?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
3 megjegyzés:
Ők, kik szabadságuk rabjai :). That does it, you are a genius...
--->
elaludni sem bírok az a baj
--->
csak kevés ilyen teremteni vágyó, sokat látó lélek van... így csak keveseknek adatik meg hogy magukhoz hasonlókkal találkozhassanak... de én hiszek abban, hogy "minden ember, minden apró mozzanat életedbe úgy kerül, hogy magad vontad oda..." csak igazán kell akarni, kitartóan kell keresni.
Megjegyzés küldése