Élet-Művészet

...mert életművésznek lenni jó...

Azt kérdezitek, mi számít művészetnek? Minden! És maga az élet a legnagyobb művészet, melyet mindannyiunknak művelnie kell. Mindenki életművész a maga nemében. És itt nem a szó pejoratív értelmére gondolok, nem arra a rosszalló nézetre, hogy az életművészethez szinte elválaszthatatlanul hozzátartozik az ügyeskedés eleme, illetve az, hogy sokszor céljait másokat kihasználva éri el. Mert manapság már inkább negatív értelemben tekintenek ezekre a művészekre, pedig a szó eredete az „artisan”, ami annyit tesz: Az “(élet)művész” az a temperamentumos típus, akinek megvan a természetes képessége ahhoz, hogy a művészetekben kibontakozzon.

Nem. Én az életművészre, mint az élet művészére tekintek. A művészre, aki rájön, hogy saját életét meg tudja óvni a csődbemeneteltől. Hogy ő saját élete ura, ő festi meg sorsát, ő írja meg élete rímeit. Ő komponálja saját jövőjének zenéjét, és ő az, aki az útjában levő köveket összegyűjti, hogy később várat építhessen belőlük. Mert az akadályok csak erősítenek bennünket azáltal, hogy nem kerüljük azokat ki, hanem megküzdünk velük, s később felhasználjuk a leküzdésből fakadó tapasztalatainkat.
Az életművész boldog, mert tudja, hogy megéri élni ebben a kihívásokkal, félreértésekkel, és akadályokkal tarkított világban, még akkor is, ha néha úgy érezzük, nincs tovább. Boldog, mert tudja, hogy ő nem sorsának rabja, hanem saját történetének írója, saját színházának igazgatója, ezt a hosszú-hosszú filmet bizony ő rendezi. Túllép önmagán, minden hegyet megmászik, sivatagokat küzd le, s önmagában találja meg az életmentő oázist. Belülről táplálkozik, saját belső érzéseiből, érzelmeiből, melyeket nem fél kimutatni. Az életművész minden nap mosolyogva kel fel, mert tudja, az élet egy csoda. Egy csoda, amelyet mindannyiunknak meg kellene becsülni.

Az életművész a saját köveiből felépített várában múzeumot létesít, s halála napján fényes megnyitót tartanak ott: Mindenki, aki ismerte, szerette, együtt emlékezik vissza történetére, az általa hátrahagyott életfestmények, életszobrok, életkönyvek, életversek által. Majd a tömeg átvonul a színházterembe, és még egyszer utoljára megtekintik művészünk életművét.

Mert az élet művészet.