Hello, tell me you know
Yeah, you figured me out
Something gave it away
And it would be such a beautiful moment
To see the look on your face
To know that I know that you know now
And baby that’s a case of my wishful thinking
You know nothing
Cause you and I
Why, we go carrying on for hours on end
We get along much better
Than you and your boyfriend
Well all I really wanna do is love you
A kind much closer than friends use
But I still can’t say it after all we’ve been through
And all I really want from you is to feel me
As the feeling inside keeps building
And I will find a way to you if it kills me
If it kills me
Well how long, can I go on like this,
Wishing to kiss you,
Before I rightly explode?
This double life I lead isn’t healthy for me
In fact it makes me nervous
If I get caught I could be risking it all
Baby there’s a lot that I miss
In case I’m wrong
Well all I really wanna do is love you
A kind much closer than friends use
But I still can’t say it after all we’ve been through
And all I really want from you is to feel me
As the feeling inside keeps building
And I will find a way to you if it kills me
If it kills me
If I should be so bold
I’d ask you to hold my heart in your hand
Tell you from the start how I’ve longed to be your man
But I never said I would
I guess I’m gonna miss my chance again
All I really wanna do is love you
A kind much closer than friends use
But I still can’t say it after all we’ve been through
And all I really want from you is to feel me
As the feeling inside keeps building
And I will find a way to you if it kills me
If it kills me
If it kills me
I think it might kill me
And all I really want from you is to feel me
It’s a feeling inside that keeps building
And I will find a way to you if it kills me
If it kills me
If it kills me
It might kill me
2008. október 28., kedd
2008. október 23., csütörtök
kapocs
Az embereknek szükségük van érzelmmi kapocsra. Vagyis.. Miért általánosítok folyton?
NEKEM szükségem van érzelmi kapocsra.Hogy legyen valaki az életemben, akihez tartozom, akihez vonzódom. Akire üres pillanataimban gondolhatok. Akre vágyhatok, akiért vágyakozhatok. S akit megkapni a legeslegnagyobb öröm, minden egyes alkalommal.
Szükségem van valakire, aki magához ölel. Nem csak ölel, szorít. Aki ott van nekem, no matter what! Akár csak gondolati szinten.. Néha csak úgy..
S ha nincs ilyen az életemben, kreálok egyet magamnak. Megkeresem azt az embert, akihez ugyan csekély érzelmek, de legalább érzelmek fűznek, s az egészet felpumpálom.. elhitetem magammal, hogy Ő az, Ő az érzelem, Ő a szükségletem, Ő...ő..
Pedig annyira nem. Csak egyszerűen számomra felfogni is nehéz, hogy van olyan szakasza emberi mivoltomnak és életemnek, amikor egyszerűen ez a kapocs nincs jelen, amikor egy olyan lelket sem találok, akivel ezt épp akár csak a pillanat hevében is össze tudnám csatolni..
S ezért személyesítek meg piti, semmis, apró érzelmeket. Ezért adok ezeknek rangot. És ezért érzem magam bonyolultnak. Ezért vagyok összezavarodva. Mert összekeverem A-t B-vel.
Jöjjön már a kapocs, hogy végre ténylegesen törhessem magam valamin, ne csak azért mert nincs jobb, most csak ez van, akkorhát legyen ez.. Nincs ló, jó a szamár is.. De nehogymár egy szamár miatt sírjon a szemem.
***
Other than that, I can't complain. My life is pretty splendid right now. I could't imagine better..
Or..well.. yeah, I could.. If only I would find that little peice I'm missing. The one that feeds me. Because without it, part of me is dead.. or just asleep.. Waiting for someone's wake-up-kiss.
***
I hate when I misunderstand my feelings and my thoughts. Well, all in all, I misunderstand MYSELF!
***
By the time I wrote this down.. I again feel confused. Im not even sure, that all thats up there, all you just read is true..
Am I making it big?
Or is it big?
Did it just grow?
What the hell happened?
Why was last night so incredible?
Funny... I actually want it to be big.. bigger.. I want to go there.. I want to suffer. If I have to. I just want to feel something.. anything.. really..
NEKEM szükségem van érzelmi kapocsra.Hogy legyen valaki az életemben, akihez tartozom, akihez vonzódom. Akire üres pillanataimban gondolhatok. Akre vágyhatok, akiért vágyakozhatok. S akit megkapni a legeslegnagyobb öröm, minden egyes alkalommal.
Szükségem van valakire, aki magához ölel. Nem csak ölel, szorít. Aki ott van nekem, no matter what! Akár csak gondolati szinten.. Néha csak úgy..
S ha nincs ilyen az életemben, kreálok egyet magamnak. Megkeresem azt az embert, akihez ugyan csekély érzelmek, de legalább érzelmek fűznek, s az egészet felpumpálom.. elhitetem magammal, hogy Ő az, Ő az érzelem, Ő a szükségletem, Ő...ő..
Pedig annyira nem. Csak egyszerűen számomra felfogni is nehéz, hogy van olyan szakasza emberi mivoltomnak és életemnek, amikor egyszerűen ez a kapocs nincs jelen, amikor egy olyan lelket sem találok, akivel ezt épp akár csak a pillanat hevében is össze tudnám csatolni..
S ezért személyesítek meg piti, semmis, apró érzelmeket. Ezért adok ezeknek rangot. És ezért érzem magam bonyolultnak. Ezért vagyok összezavarodva. Mert összekeverem A-t B-vel.
Jöjjön már a kapocs, hogy végre ténylegesen törhessem magam valamin, ne csak azért mert nincs jobb, most csak ez van, akkorhát legyen ez.. Nincs ló, jó a szamár is.. De nehogymár egy szamár miatt sírjon a szemem.
***
Other than that, I can't complain. My life is pretty splendid right now. I could't imagine better..
Or..well.. yeah, I could.. If only I would find that little peice I'm missing. The one that feeds me. Because without it, part of me is dead.. or just asleep.. Waiting for someone's wake-up-kiss.
***
I hate when I misunderstand my feelings and my thoughts. Well, all in all, I misunderstand MYSELF!
***
By the time I wrote this down.. I again feel confused. Im not even sure, that all thats up there, all you just read is true..
Am I making it big?
Or is it big?
Did it just grow?
What the hell happened?
Why was last night so incredible?
Funny... I actually want it to be big.. bigger.. I want to go there.. I want to suffer. If I have to. I just want to feel something.. anything.. really..
Go, fly!
Mert néha igenis meg KELL szegni a szabályokat. Anélkül nem lehet teljes életet élni. Folyamatosan korlátok, a saját korlátaid közé szorítva..
- one must go mad after awhile -
Igenis mostanában megpróbálok tudatosan élni. Tudatosan cselekedni, beszélni, néha talán érezni is. Néha igenis bebújok egy álarc mögé, máskor azt levetem, s egy másik maskarát öltök. És ez nem kétszínűség, nem hazugság. Ez tudatosság. Egyszerűen felmértem az életem különböző területeit, azt, hogy hol, mit várnak el tőlem, s letisztáztam magamban, hogy én hol, mit szeretnék elérni. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy egyszer megtörtént a tisztítás, aztán soha többbet, egyszercsak elavul, s akkor már nem ér semmit. Ez egy folyamatos dolog, akár naponta többször is végbemegy. Kicsit úgy is el lehet képzelni, mint egy amolyan megvilágosodást. Illetve.. a megvilágosodás az ember életében csak egyszer történik meg - ha egyáltalán megtörténik.
De velem megtörtént.. nem is olyan régen. Mikor dekódoltam életem rejtélyeit, mikor rájöttem, mennyivel többre megyek, ha alkalmazom a megvilágosodás által felismert tudatosságom.
Hát így élek most. Naponta többször felteszem magamnak a kérdést: Hova tartok? Hova is akarok eljutni? S felöltöm a célhoz vezető útra való legmegfelelőbb maskarát.
És könnyebb így élni, higyj nekem! Hiszen ha magadon kiigazodsz, az egész világ bonyodalmát fejted meg. Hisz Te vagy saját világod közepe, ilyen egy egoista világban élünk. S míg magaddal nem vagy tisztában, nem várhatod, hogy kiismerd a többit. Mert, vigyázat, klisé, de mindenki magából indul ki.
Hát akkor ki is indulnék önmagamból:
Nem lehet, képtelenség folyton ezen tudatos szabályok alapján élni. Mert az embernek néha szüksége van a szabadság érzésére, hogy ne álljon folyton két lábban a földön. Igenis, rugaszkodjon el, s tanulja meg azt is, milyen repülni, szállni a végtelen egen. Amikor nem tudod hova tartasz, nem tudod épp hol vagy, azt se, hogy most akkor madár vagy, vagy ember? Csak repülsz és élvezed, ahogy a langyos levegő simogat.. A messzeségből figyeled az embereket, a földi eseményeket, tudod, hogy fontosak, hogy foglalkoznod kéne velük, s a világgal, de akkor, ott a magasban senki és semmi nem számít, csak az, hogy boldog vagy, hogy élvezed.
S egyszer úgyis belédcsap egy villám, s rákényszerít, hogy visszatérj a földre.
S akkor majd újra végzel egy tisztítást, újraértékelsz mindent, de már minden más lesz, mert a repülés szabadságának érzése már más emberré varázsolt.
S akkor jönnek az új renszerek, új szabályok, új tudatok. És sétálsz tovább különböző ösvényeken, mígnem, egyszercsak újra hiányozni fog a lebegés.
Ne ragadj be korlátaid közé, ne ragaszkodj hozzájuk.
Believe me, there's so much more UP there!
Go, fly!
- one must go mad after awhile -
Igenis mostanában megpróbálok tudatosan élni. Tudatosan cselekedni, beszélni, néha talán érezni is. Néha igenis bebújok egy álarc mögé, máskor azt levetem, s egy másik maskarát öltök. És ez nem kétszínűség, nem hazugság. Ez tudatosság. Egyszerűen felmértem az életem különböző területeit, azt, hogy hol, mit várnak el tőlem, s letisztáztam magamban, hogy én hol, mit szeretnék elérni. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy egyszer megtörtént a tisztítás, aztán soha többbet, egyszercsak elavul, s akkor már nem ér semmit. Ez egy folyamatos dolog, akár naponta többször is végbemegy. Kicsit úgy is el lehet képzelni, mint egy amolyan megvilágosodást. Illetve.. a megvilágosodás az ember életében csak egyszer történik meg - ha egyáltalán megtörténik.
De velem megtörtént.. nem is olyan régen. Mikor dekódoltam életem rejtélyeit, mikor rájöttem, mennyivel többre megyek, ha alkalmazom a megvilágosodás által felismert tudatosságom.
Hát így élek most. Naponta többször felteszem magamnak a kérdést: Hova tartok? Hova is akarok eljutni? S felöltöm a célhoz vezető útra való legmegfelelőbb maskarát.
És könnyebb így élni, higyj nekem! Hiszen ha magadon kiigazodsz, az egész világ bonyodalmát fejted meg. Hisz Te vagy saját világod közepe, ilyen egy egoista világban élünk. S míg magaddal nem vagy tisztában, nem várhatod, hogy kiismerd a többit. Mert, vigyázat, klisé, de mindenki magából indul ki.
Hát akkor ki is indulnék önmagamból:
Nem lehet, képtelenség folyton ezen tudatos szabályok alapján élni. Mert az embernek néha szüksége van a szabadság érzésére, hogy ne álljon folyton két lábban a földön. Igenis, rugaszkodjon el, s tanulja meg azt is, milyen repülni, szállni a végtelen egen. Amikor nem tudod hova tartasz, nem tudod épp hol vagy, azt se, hogy most akkor madár vagy, vagy ember? Csak repülsz és élvezed, ahogy a langyos levegő simogat.. A messzeségből figyeled az embereket, a földi eseményeket, tudod, hogy fontosak, hogy foglalkoznod kéne velük, s a világgal, de akkor, ott a magasban senki és semmi nem számít, csak az, hogy boldog vagy, hogy élvezed.
S egyszer úgyis belédcsap egy villám, s rákényszerít, hogy visszatérj a földre.
S akkor majd újra végzel egy tisztítást, újraértékelsz mindent, de már minden más lesz, mert a repülés szabadságának érzése már más emberré varázsolt.
S akkor jönnek az új renszerek, új szabályok, új tudatok. És sétálsz tovább különböző ösvényeken, mígnem, egyszercsak újra hiányozni fog a lebegés.
Ne ragadj be korlátaid közé, ne ragaszkodj hozzájuk.
Believe me, there's so much more UP there!
Go, fly!
2008. október 21., kedd
verse
We all live in extravagant times,
playing games we can't all win,
unintended emotional crimes,
take some out, take others in.
playing games we can't all win,
unintended emotional crimes,
take some out, take others in.
2008. október 12., vasárnap
2008. október 3., péntek
Fal
Az ember életében rengeteg sok fallal találkozik. S ha ezeket a falakat megmássza, átugorja, akkor tovább léphet az élet egy következő szintjére. S persze ahogyan mi is növünk, a fal magassága is egyre csak emelkedik.. S ahogy ez lenni szokott, minél magasabb szintre jutunk, annál többet kell küzdeni az akadállyal, amely a két pályát elválasztja.
Messziről, nekifutásból indulok a fal felé. Ebből a távolságból a fal inkább csak egy kis emelkedönek fest. Ez lenne az akadály? Ugyan már. Nevetve átlépek rajta.. Inkább nem is futok, minek fárasszam magam, majd a következő akadálynál. Mit sem sejtve indulok meg a kis "emelkedő" felé.. Ám ahogy közeledek, egyre torzul a kép.. Megemelkedett az emelkedő.. S ahogy ott állok előtte, felettem tornyosul a fal, rá kell jönnöm, hogy távolról minden másképp látszik.. Ezt bizony nem tudom csak úgy átlépni.
Sebaj.
Visszasétálok a kiindulópontba, s közben erőt gyűjtök.
Meg tudom csinálni.
Újra ott állok a messzeségben, a kis emelkedőt figyelem. Milyen csalóka! Nembaj, mostmár tudom mivel állok szemben. Meg tudom csinálni. Nagy lendülettel indulok neki, futok, futok a fal felé, már érzem a következő pálya szelét... De jaj! Hirtelen megint ott állok az óriás fal előtt, mely komoran tekint le rám.. Hidegen, kissé szemrehányóan odaveti: Úgyse tudsz átugrani.
Abban a percben igazat adok neki. ÉN nem vagyok erre képes. Fejem lehajtva kullogok vissza a szint bejáratához. Az előző fal, amelyet már megmásztam, büszkén tekint le rám. Vidám színekben pompázik, s boldogságot sugall. De csak erről az oldalról. Mielőtt átugrottam volna, az is csak egy magas, szürke, hideg kőhalmaz volt. Azelőtt az is kinevetett gyenge próbálkozásaim miatt. Azelőtt az is azt állította, nem tudom őt leküzdeni. De sikerült, és azóta becsben tart, azóta ő már másképp tekint rám.
Gondolataim elkalandoztak, arra észleltem, hogy ott állok a vidám, büszke fal előtt. Ha őt meghódítottam, miért ne tudnám ezt is? Itt az én időm.
Ismét magabiztosan, erőm teljében vágok bele a küzdelembe. Tudom, ezúttal sikerülni fog, sikerülnie kell! S futok az akadály felé.
S ha nem sikerül, nem baj. Egyszer csak elfárad a fal is. Én nem adom fel. Addig futok.
Messziről, nekifutásból indulok a fal felé. Ebből a távolságból a fal inkább csak egy kis emelkedönek fest. Ez lenne az akadály? Ugyan már. Nevetve átlépek rajta.. Inkább nem is futok, minek fárasszam magam, majd a következő akadálynál. Mit sem sejtve indulok meg a kis "emelkedő" felé.. Ám ahogy közeledek, egyre torzul a kép.. Megemelkedett az emelkedő.. S ahogy ott állok előtte, felettem tornyosul a fal, rá kell jönnöm, hogy távolról minden másképp látszik.. Ezt bizony nem tudom csak úgy átlépni.
Sebaj.
Visszasétálok a kiindulópontba, s közben erőt gyűjtök.
Meg tudom csinálni.
Újra ott állok a messzeségben, a kis emelkedőt figyelem. Milyen csalóka! Nembaj, mostmár tudom mivel állok szemben. Meg tudom csinálni. Nagy lendülettel indulok neki, futok, futok a fal felé, már érzem a következő pálya szelét... De jaj! Hirtelen megint ott állok az óriás fal előtt, mely komoran tekint le rám.. Hidegen, kissé szemrehányóan odaveti: Úgyse tudsz átugrani.
Abban a percben igazat adok neki. ÉN nem vagyok erre képes. Fejem lehajtva kullogok vissza a szint bejáratához. Az előző fal, amelyet már megmásztam, büszkén tekint le rám. Vidám színekben pompázik, s boldogságot sugall. De csak erről az oldalról. Mielőtt átugrottam volna, az is csak egy magas, szürke, hideg kőhalmaz volt. Azelőtt az is kinevetett gyenge próbálkozásaim miatt. Azelőtt az is azt állította, nem tudom őt leküzdeni. De sikerült, és azóta becsben tart, azóta ő már másképp tekint rám.
Gondolataim elkalandoztak, arra észleltem, hogy ott állok a vidám, büszke fal előtt. Ha őt meghódítottam, miért ne tudnám ezt is? Itt az én időm.
Ismét magabiztosan, erőm teljében vágok bele a küzdelembe. Tudom, ezúttal sikerülni fog, sikerülnie kell! S futok az akadály felé.
S ha nem sikerül, nem baj. Egyszer csak elfárad a fal is. Én nem adom fel. Addig futok.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
